ROSSZABB ÁLLAPOTBAN VAN, MINT GONDOLTÁK

2018.03.20. 19:54

Kérdéses, hogy a Zagyva-híd felújítására szánt pénz mire lesz elég

A híd állapotát szakemberek mérték fel, a vizsgálat olyan rejtett szerkezeti hibákat is feltárt, melyek kívülről nem látszottak.

Kovács Berta

Jánosi József reménykedik, a hidat felújíthatják

Fotó: Mészáros János

Nemrégiben írtunk arról, hogy felújításra szorul a rékasi Zagyva-híd. A műtárgy mindkét oldalán kigödrösödött, hepehupássá vált az úttest, megáll a mélyedésekben a csapadékvíz, gépjárművel pedig csak óvatosan lehet a kátyúk közt közlekedni.

A híd állapotát szakemberek mérték fel. A napokban megkapta az önkormányzat az elkészült szakvéleményt is. Mint attól tartani lehetett, a vizsgálat olyan rejtett szerkezeti hibákat is feltárt, melyek kívülről nem látszottak.

– Sokkal rosszabb állapotban van a híd, mint gondoltuk – árulta el Jánosi József polgármester. – Legjelentősebb probléma, hogy az aszfalt alatt húzódó pályalemez vagy nem is volt szigetelve, vagy az idők folyamán a szigetelés teljesen megsemmisült. Ez azt jelenti, hogy fel kell szedni a teljes aszfaltburkolatot.

– Reménykedhetünk abban, hogy elég felújítani és új szigetelést adni a pályalemeznek, és nem kell az egészet kicserélni. Mint kiderült, a híd előtt és után nincs beépítve kiegyenlítő lemez, ami a hídfő és a háttöltés süllyedéskülönbségét hivatott kiegyenlíteni. Ezért keletkeztek a mélyedések az úttesten, a híd előtt. Ráadásul a vízelvezetés sem megfelelő, oldalt folyik le a víz a híd alá, emiatt a szerkezete korrodálódik.

A meglévő információk alapján a hídszerkezet a 60-as évek táján került Zagyvarékasra, már használt állapotban, kora száz évre becsülhető. Nem csoda tehát, hogy már elhasználódott, számottevő felújítást nem végeztek rajta azóta sem.

Jánosi József reménykedik, a hidat felújíthatják
Fotós: Mészáros János

Az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatására kiírt pályázaton korábban az önkormányzat belterületi utak felújítására kért és nyert forrásokat.

A múlt évben kérelemmel fordultak a Belügyminisztériumhoz, hogy a források átcsoportosításával a fejlesztésbe a hidat is bevonhassák.

A híd felújítására előzetesen 60–70 millió forintot kalkuláltak, de mint a polgármester is elmondta, ennyi nem lesz elég a híd teljes rekonstrukciójára. Számítást kell készíteni, konkrétan mely műveletek azok, melyeket el tudnak végezni e beruházás kapcsán. A hídjavításon túl tizenkilenc utcában végeznek aszfaltozást és járdaépítést, járdafelújítást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában