videóval

2018.11.16. 11:28

Két keréken, de boldogan gurul a lebénult szolnoki kutyus

A szaladgáló kutyák Szolnokon is hozzátartoznak a városképhez, nincs bennük semmi különös. Ám ha egy kutyus keréken gurul, arra már felkapjuk a fejünket, hiszen ez már nem mindennapi látvány. Ahogy a szolnoki kis keverék, Foltos sem. Marina Ilona kis ebe ugyanis nem tudja mozgatni hátsó lábait, és ahogy mozgássérült embertársaink kerekesszékkel, ő egy ötletes kutyakocsi segítségével tud jönni-menni.

Kovács Berta

Fotó: Mészáros János

– Folti talált kutya, 2014-ben akadtam rá az Ispán körúti játszótéren – mesélte a gazdi, Marina Ilona találkozásuk történetét.

– Akkor még semmi baja nem volt. Épp a szomszédom gyerekeire vigyáztam, mikor szaladtak hozzám, hogy a kutya bement a játszótérre. Többek is mondták, hogy ez egy kóbor állat, szokták etetni is.

– Így aztán hazavittem. A hetedik emeleten lakom, volt már két macskám. A kutyának megpróbáltam gazdát keresni, bejelentettem a Kéz a Mancsért Egyesülethez is.

Ám a kiskutyát közben nagyon megszerette, így amikor egy nő elvitte, Ilona utánament, és végül másnap hazahozta.

Elvitte állatorvoshoz is, aki a korát kilenc hónaposra tippelte. Folti jól érezte magát immár gazdás ebként, igazi családtaggá vált, mindennap szaladgálhatott a szabadban más kutyák társaságában.

Ennek persze meg is lett az eredménye: múlt év augusztusában kölykei születtek. Egy nőstényt Ilona megtartott, ő a Kormi nevet kapta. Idén áprilisban azonban jöttek a bajok...

– Tizenkilencedikén este felöltöztettem sétához őket, akkor vettem észre, hogy valami nincs rendben az egyik hátsó lábával. Először még az is eszembe jutott, hogy talán én toltam rá véletlenül a lábára a tolókocsimat. Lementünk, és rövid időn belül már mindkét lábát húzta.

– Aznap este már nem értünk volna oda az állatorvoshoz rendelési időben, de másnap elvittem. Ott kapott gyógyszert, injekciókúrát, de rögtön mondták, hogy gerincproblémája van, és el kell vinni az állatklinikára. Erre azonban akkor nem volt pénzem, ráadásul én is márciusban estem át csípőműtéten, így a közlekedés sem lett volna egyszerű.

Az állatbarát asszony gondosan hordta Foltost a kezelésekre, mégpedig a tolókocsijára helyezett szatyorban. A levegőzésről sem kellett lemondania a lebénult kutyusnak, gazdija levitte a fűre, ahol próbált kúszni-mászni, mint egy fóka. Az persze megviselte, hogy nem tudott már a többi négylábúval szaladgálni.

A Kéz a Mancsért Egyesület segítségével azonban hozzájutottak egy kutyakocsihoz, amit egy szentendrei fiatalember, Tamás készített számára.

– Folti egy óra alatt megbarátkozott a kocsival, első naptól kezdve jól viseli, hogy rajta van. Most ugyanúgy megy, játszik, szaladgál a többi kutyával, mintha semmi baja sem volna. Még hempereg is a kocsival. Boldog kiskutya! – jelentette a gazdi.

Folti ugyanúgy tud sétálni a gazdival, Marina Ilonával, mint egy egészséges kutya.
Fotó: Mészáros János

És minden bizonnyal igaza van: a mozgássérült kiskutya cseppet sem látszik lehangoltnak, beszélgetésünk alatt is vidáman futkosott kis társával a lehullott levelek között a fűben.

– Pedig sokan negatívan viszonyultak ahhoz, hogy én egy lebénult kutyával sétálok – idézte fel Ilona.

– Még kutyások is mondták, miért nem altatom el inkább, ez az állat csak szenved... De ő egy élőlény, aminek érdemes küzdeni az életéért, és lehet javítani az életminőségén. Megérdemli, hogy éljen! – hangoztatta a szerető gazdi.

Budapesten is kivizsgálták, sajnos azonban nem tudnak rajta segíteni

Támogatóknak köszönhetően a héten megjárták a budapesti klinikát is, ahol alaposan megvizsgálták a kiskutyát. Mint Ilona elmondta, egy sztrókos állapot eredményeként az ingerület nem jut el a végtagokhoz, ezért nem tudja mozgatni.

Úgy néz ki, ezen műtéttel sem tudnak javítani, bár gazdija azért reménykedik, hogy idővel mégis­csak javul az állapota.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában