OKTATÁS

2018.08.17. 13:47

Komoly költségeket róhat a megyei családokra a sulikezdés

Nem találjuk fel a spanyol­viaszt: mindenki tudja – akinek van gyermeke –, hogy a tanévkezdés bizony komoly költséggel jár. Utánajártunk, mégis, mennyibe.

Joó Zsuzsa

Bereczki Barbara gyermekeinek vásárol, Szabó József, a szolnoki Kultúrcikk és Otthon Szaküzlet üzletvezetője segít neki

Fotó: Csabai István

Balogh Erika fia most kezdi az első osztályt. Bencének már sok mindent vásároltak a nyár elején, hogy ne kelljen egyszerre nagyobb összeget kiadni.

– Májusban vettük meg az iskolatáskát. Fontos volt a jó minőség: 17 ezer forintot költöttünk rá. A tolltartó ötezer forintba került. Pár napja beszereztük a tornazsákot, a tornafelszerelést, a tisztasági csomagot, otthonra írószert.

– Ezek húszezer forintba kerültek. A füzeteket a tanító néni vásárolja meg egységesen – gyermekenként hatezer forintért. Szeptemberben íróasztalt nézünk és egy gurulós széket. Nem tudom, hetvenezer forintból megússzuk-e a tanévkezdést – ingatja fejét Erika.

Emese lánya, Kira ugyancsak elsős lesz. Ahogy mondja, ők viszont „minimálpénzből” oldják meg a sulikezdést. Táskát például használtan vettek egy anyukától, háromezer forintért.

A ruhák és cipők, amiket nyáron hordott Kira, még jók lesznek őszre. A tankönyvek ingyenesek, Kira a konyhaasztalnál tanul majd. Néhány ceruza, radír, vonalzó és műanyag füzetborító kell csak, a füzetet az iskola szerzi be, hatezerből. Számításai szerint ők megússzák az iskolakezdést 15 ezer forintból.

– Lányom most megy negyedikbe, ugyanabba a jó minőségű sulitáskába pakol idén is, mint elsőben – veszi át a szót Bálint Krisztina, aki szerint a táskán kívül a többi tanfelszerelésnél elég a középkategória, nem kell a legdrágábbat megvenni mindenből.

A kétgyermekes Ildikó most szerezte be a tanfelszerelést két fiának. Ahogy tapasztalta (körbejárta Szolnokot), a kis méretű füzetek 60 és 280 forint között kaphatók, a spirál legolcsóbbja 270 forint körül mozog.

Grafitceruzákból 30-tól egészen 250 forintig lehet válogatni, egy márkásabb, betétes ceruza (Rotring) ezer forint körül van, a tollak száz-ezer forint közötti árúak, márkától függően. Iskolatáskát már háromezerért is lehet venni, de akad harmincezer forintos is. A tolltartók árai kétezer-ötezer forint között mozognak.

A szolnoki Bereczki Barbara lánya ötödikes lesz, úgy véli, tizennyolcezer forintból mindent beszerez – és ebben benne van egy nagylányos hátizsák is. Amire szívesen kiad több pénzt, az a jó minőségű színes ceruza.

– Ahogy tapasztaltuk, nincsen középút. A vásárlók vagy mindenből az olcsót keresik vagy nem számít nekik az ár – magyarázza Szabó József, a szolnoki Kultúrcikk és Otthon Szaküzlet üzletvezetője. Nem csak a papírboltban kell azonban sok ezer forintot hagyniuk a szülőknek.

Bereczki Barbara gyermekeinek vásárol, Szabó József, a szolnoki Kultúrcikk és Otthon Szaküzlet üzletvezetője segít neki
Fotó: Csabai István

– Fiam végzős a Varga Katalin Gimnáziumban, neki nem ingyenes a tankönyv, körülbelül 20–30 ezer forintra számítok, a szakkönyvekért már korábban kellett fizetni 5–10 ezer forintot.

– Mivel idén lesz a ballagás, az éves osztálypénzt szeptemberig fizetjük be (mi, szülők döntöttünk erről egy szülői értekezleten), ez egy évre 10 ezer forint. Öltönyt is készíttetni kell a szalagavatóra, ami csaknem 80 ezer forint lesz – árulja el Ágnes.

Egy édesapa, Tibor további költséget is sorol.

– Ilyen például a fénymásolási díj, mely nálunk ezer forint, aztán ott van a diák-­sportegyesületi díj, a 2300 forintos kötelező nyakkendő ára és a feliratos iskolapóló.

Minőségben és árban is nagyok a különbségek az iskolakezdéshez szükséges holmiknál – mondja Szabó József
Fotó: Csabai István

A Cserkeszőlőn élő Tompos Réka szerint nem drágább vidéken beszerezni a tanfelszerelést, mint nagyvárosban. A helyi boltosok ugyanis tudják, a drágát úgysem veszik meg a szülők, tehát alapban nyomott áron adják az írószereket.

– Spórolni a nagytesók cuccaival lehet, tőlük sok dolog örökölhető. Nálunk a lelkes nagymamák is sokat segítenek, akik szívesen lepik meg tanszerekkel az unokákat.

Egy martfűi anyuka, Judit azt mesélte el, ő soha nem a szezonban vásárol, hanem például tavasszal, amikor minden jóval olcsóbb. Lehetőségek tehát vannak a költségek csökkentésére, érdemes itt (is) okosan dönteni!

Ahol tudunk, spórolunk

Az iskolakezdés több családnál jelenthet anyagi megterhelést, sok szervezet indít ilyentájt gyűjtést a rászorulóknak. Az Egyszülős Központ használt, de jó állapotban lévő táskát, tolltartót, új füzetet, ceruzát keres, melyet aztán eljuttat oda (vidékre is), ahol szükség van rá.

Tavaly Tiszakürtön a református egyházközség szervezett hasonló gyűjtést, a Karitász pedig még több megyei településen igyekszik segíteni a rászorulókat.

Iskolán belül több esetben is egymásnak adják át a kinőtt iskolapólókat a szülők, sőt, olyanról is hallottunk, hogy egy komplett kinőtt tornafelszerelést adott át a nagyobb gyerek a kisebbnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában