Lelkiismeretes hozzáállással átvészelhető a járványhelyzet

A Kínából az egész világra szétterjedt COVID-19 koronavírus-járvány első magyarországi regisztrált esetét március 4-én jelentették be. Azóta a számos kormányzati mellett több helyi óvintézkedés is történt a településeken, hogy lelassítsák a kór terjedését. Így a megyeszékhelyen is folyamatosan történnek lokális beavatkozások a veszélyhelyzetben. Szalay Ferenc polgármesterrel összevetést készítettünk az eddig történt óvintézkedésekről.

Mészáros Géza

A szolnokiak jelen korunkban is átéltek már katasztrófákat, melyek megmutatták a közösség erejét – emlékeztetett Szalay Ferenc

Fotó: Mészáros János

– Mindenekelőtt a város és lakói nevében mondok köszönetet mindazoknak, akik ebben az egészségügyi vészkorszakban a vártán állnak, és hivatástudatból, kötelességből, önként vállalt karitatív misszióból végzik a dolgukat mindannyiunkért. Együttérzésünket fejezzük ki mindazokért, akik az elmúlt rövid időszak alatt váratlanul és hirtelen kerültek nehéz helyzetbe. Az ő kezüket fogjuk, és természetesen segítjük majd, ha majd vége lesz ennek a rémálomnak – hangsúlyozta elöljáróban a városvezető. Majd rátért az intézkedések sorára.

– A veszélyhelyzet napján, március 11-én kihirdettük, hogy a Kanizsa Tivadar Tanuszodában a szolnoki óvodások vízhez szoktatását, valamint a lakossági úszást határozatlan időre szüneteltetni kell. Március 14-től a város fenntartásában lévő intézmények – múzeum, könyvtár, RepTár, színház – lakosság felé biztosított szolgáltatásait határozatlan időre felfüggesztettük. Elrendeltem, hogy a sportszervező társaságok és klubok a verseny- és tömegsportok edzés- és versenyidőszakát függesszék fel. A kiscsoportos foglalkozásokat követően a csoportosulások teljes körű korlátozása is hatályba lépett.

– Március 18-tól a bölcsődék és óvodák csak ügyeleti rendszerben működnek. A gyermekétkeztetést biztosítjuk valamennyi kisgyermek számára a bölcsődétől az iskoláig. Ez független attól, hogy igénybe veszik-e az ügyeletet, vagy a gyermekek otthon, a digitális tanrend szerinti oktatásban részesülnek. Ez komoly segítség lehet a szülőknek, hiszen sokan a munka mellett nem tudják megoldani, hogy rendszeresen főzzenek otthon maradó gyerekeikre.

A szolnokiak jelen korunkban is átéltek már katasztrófákat, melyek megmutatták a közösség erejét – emlékeztetett Szalay Ferenc
Fotó: Mészáros János

– Bezártuk a játszótereket és a street workout-pályákat. Jelzéssel éltünk a Volán felé, és kértük, hogy a felszállást ne csak az első ajtón lehessen megtenni. Polgármesteri hatáskörben intézkedtem arról, hogy azok a családok, akik számára a jelenlegi helyzet nagymértékű létbizonytalansággal jár, meghatározott feltételek mellett önkormányzati támogatásban részesüljenek. Továbbá, aki szociális bérlakásban él, annak a következő havi lakbért nem kell kifizetnie, illetve adott esetekben kérhetnek lakbérnek megfelelő összegű támogatást az önkormányzattól. Az átrakó-válogatóban felfüggesztettük a lakossági hulladék átvételét, és a hulladékudvarok is bezártak.

– Március 31-től a városlakók számára ingyenesen többször használható maszkot lehet igényelni, miközben a közintézményeket is elláttuk maszkokkal. Az üzletláncok munkatársainak, a piacokon árusítóknak, taxisoknak, óvodákban, iskolákban ügyeletet vállalóknak is maszkokat biztosítunk. A MÁV és a Hetényi kórházak, illetve az önkormányzat kérésére az egészségügyi intézmények, valamint a mentőszolgálat segítségére sietett a Szolnoki Szakképzési Centrum. A Digi­tális Közösségi Alkotóműhelyekben található háromdimenziós nyomtatók bevetésével arcvédő maszkok gyártása kezdődött. Naponta körülbelül ötven arcmaszk készül el, az alapanyagok körülbelül kétezer darab gyártását teszik lehetővé – mondta.

– Létrejött a Szolnok Összefog nevű Facebook-csoport. Köszönjük a szolnokiaknak, hogy az önkéntességnek ilyen szép példáját adják! Példaértékű, amit tesznek, ez a csoport a Szolnok Segít Programmal karöltve már nagyon sokaknak segített. A város vezetése pedig két ingyenesen hívható, úgynevezett zöldszámot is „munkába állított”. A 06–80/620–002-es telefonszámon elsősorban a város idősügyi ellátórendszerében nem lévő nyugdíjasok kérhetnek segítséget, míg a 06–80/620–004-es telefonszámon a járvány okozta krízishelyzettel kapcsolatos kérdésekben segítenek a szakemberek. A [email protected] e-mail-címen írásban is felteheti bárki a kérdéseit.

– Az önkormányzat elrendelte az óvodák és bölcsődék, valamint az önkormányzati, SZOLLAK-kezelésű társasházak rendszeres fertőtlenítését. A város területén központi fogorvosi rendelőben történik a sürgősségi fogászati betegellátás, tekintettel arra, hogy jelenleg csak sürgősségi beavatkozásokra van lehetőség. Az idősek nappali klubjait bezártuk. Mivel a klubokba járók általában ott is ebédeltek, ezért a főtt étel házhoz szállítását is megoldottuk. Emellett fontos azon idős vagy krónikus betegek felkutatása, akik számára a legalapvetőbb segítséget meg kell adnia a városi önkormányzatnak.

– Április 6-tól az idősek otthonában gondozottak érdekében a szociális gondozók és ápolók is „beköltöztek” az intézménybe, hogy így is csökkentsük a vírus bejutásának esélyét. A döntést aligha kell megindokolni a legveszélyeztetettebb korosztály esetében. Ez ugyan kényelmetlenséget okoz számukra, de a szépkorúak egészsége és biztonsága érdekében ezt a nehéz döntést is meg kellett hoznunk. Nagy köszönet ezért az önzetlen áldozatvállalásért a munkatársainknak! – tette hozzá Szalay Ferenc.

A polgármester végül emlékeztetett: Szolnok és a városlakók jelen korunkban is átéltek már katasztrófákat, melyek megmutatták a közösség erejét. A tiszai ciánszennyezés, majd az ezredfordulókor zajló árvizek idején is az összefogás volt az, amely átsegített a nehézségeken. Az elmúlt években tovább erősödött a lokálpatriotizmus, a szolnokiság tudata. Szalay Ferenc nem csupán kéri, hogy a közösség egészsége és biztonsága érdekében felelősen cselekedjünk, hanem biztos abban, hogy a szolnokiak a mai, reménytelennek tűnő helyzetben együtt gondolkodva, lelkiismeretes hozzáállással vészelik át az elkövetkező heteket, hónapokat.

Lépéseket tettek a munkahelyek megtartása érdekében is

– Az önkormányzat úgy döntött, az intézkedései okán az egyik leginkább létbizonytalanságot kiváltó probléma a munka megtartása, illetve a megélhetés biztosítása. Az elsődleges kérésünk az volt az önkormányzati tulajdonú cégek és intézmények vezetői felé, hogy a távmunka lehetőségét biztosítsák a munkavállalóik számára. Dolgozunk azon, miként tudjuk támogatni azokat, akik a munkahelyük elvesztése miatt nehéz helyzetbe kerültek. És hogy a köszönet mellett valamelyest gyakorlatilag is segítsünk: az egészségügyi dolgozók a közösségi közlekedést ingyenesen vehetik igénybe. A Volánnal együttműködve pedig néhány napon belül megvalósulhat a szociális területen dolgozók hasonló támogatása – magyarázta a városvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában