2018.08.20. 19:48
Lőporkészítés a malomban: a szolnoki kápolna vélt hadi múltja
Szolnok katonaváros múltja nem képzelhető el puskapor nélkül. Régen a kénből, szénből és salétromból álló feketelőport nem modern gyári körülmények között készítették, hanem szinte háziipari módon állították elő, és mindig sok kellett belőle.
A Partos kápolna. Nem kizárt, hogy egykor lőpormalom állt itt
A hagyomány szerint városunkban is létezett egy ehhez szükséges lőporcsináló intézmény. A Partos kápolnáról él az a legenda, hogy felépítése előtt lőpormalom állt a helyén, bár erről magam még nem láttam írásos nyomot.
A kápolna helye nem szól a történet ellen, mivel eredetileg messze kívül állt a városon. Még a szabadságharc alatt készült metszeten is alig látszanak oda Szolnok szélső házai, száz évvel azelőtt meg jóval távolabb húzódott a lakott terület határa.
Szükség is volt erre az óvatosságra, mert gyulladás esetén a hirtelen nyolcszázszorosára táguló lőporgáz akármelyik Toldinál messzebbre tudta volna hajítani a malomkövet. Amit senki sem látott volna szívesen az udvarán vagy a háza tetején.
A puskaporhoz szükséges salétromot részben a szolnoki vár régi sáncainak anyagából főzték, így azt nem kellett messziről hozni a malomhoz. Ez a munka 1799- után indult meg a várban, amikor megszűnt az erődítés hadi jelentősége, bár egy időre még a katonaság tulajdonában maradt.
Salétromot nemcsak a vár sáncaiból főztek, hanem a régi házak földes padlójából is, amiből Szolnokon is akadt elég. A mindennapi használatban beletaposott ételmaradék, rácsorgó mindenféle folyadék is salétromkiválást okozott.
Ezt az egyébként rendkívül egészségtelen padlót erre szakosodott emberek termelték ki, cserébe a helyére töltött friss földért. Ők adták el utána a salétromfőzőknek, akiktől a késztermék a lőpormalmokba került. Kérdés, hogy miért kellett malom a lőporcsináláshoz?
Az alkotóelemeket kellett finomra őrölni összekeverés előtt, meg utána a késztermék is kapott még egy porítást. Egyébként az utóbbi volt a veszélyesebb folyamat. Az összekeverés után nedvesen tömbbé sajtolták a port, majd száradás után, attól függően, hogy milyen fegyverbe szánták, különböző szemcsenagyságúra őrölték.
Minél hosszabb csövű volt a lövőszerszám, annál nagyobb szemcséjű por járt bele, hogy lassabban égve fokozatosan gyorsítsa fel a kellő sebességre a lövedéket. A préselésnek és az őrlésnek más oka is volt.
A korai tüzérek gyakran szembesültek azzal, hogy hosszabb szállítás után használhatatlanná vált a puskaporuk, mivel a rossz utakon, rugó nélküli szekereken, a folyamatos rázástól alkotóelemeire vált szét a bőrzsákokban vagy fahordókban.
Ahhoz, hogy lőni tudjanak vele, újra kellett keverni az egészet. A szemcsézés elejét vette az egész problémának, s ehhez kellett a malom.
