Galériával

2020.06.20. 20:15

Már biztonságosan tekerhetjük körbe a Tisza-tavat

Szombaton átadták a Tisza-tó körüli kerékpárút-hálózat utolsó, még hiányzó szakaszát Poroszló és Tiszafüred között. Egyes optimista becslések szerint, a következő években akár a kétszeresére emelkedhet a tókerülő kerékpárosok száma és átlépheti akár a százezret is.

Ujvári László

Fotó: Ujvári László

Az ország leglátványosabb kerékpáros beruházása zajlott az elmúlt hónapokban a Tisza-tónál. Június 20-án ünnepélyes szalagátvágással adták át a hat és fél kilométeres szakaszt.

Bár az időjárás nem kedvezett, mégis sokan gyűltek össze szombaton délelőtt a Tisza-tó partján, Poroszlón. Az átadóünnepségen megjelent Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter, valamint Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

– Egyeztetések folynak arra vonatkozóan, hogy milyen változtatásokra van szükség a KRESZ-ben, melyekkel tovább növelhető a kerékpárosok biztonsága. Emellett dolgozunk azon is, hogy a kerékpárokra is kiterjesszük az elektromos jármű támogatási rendszert – jelentette be Dr. Palkovics László.

– Sokan nemcsak sportolásra, hanem alapvető közlekedési eszközként használják a kerékpárt, például az idősek, akiknek szükségük van az elektromos rásegítésre – indokolta.

A most átadott szakaszon három látványos kerékpáros híd is épült. A tervezők munkáját méltatta a miniszter, aki szerint, szemrevaló és a környezetébe illő módon sikerült felülkerekedni a terepviszonyok okozta nehézségeken. Beszédében aláhúzta: a kerékpárútszakasz karbantartását a Magyar Közút Nonprofit Zrt. fogja ellátni, melyhez rendelkezésükre áll a szükséges gép- és eszközpark.

Magyarország leglátványosabb kerékpáros infrastruktúrájának nevezte az új szakaszt Révész Máriusz. A kormánybiztos rámutatott: Minden Tisza-tó körüli település számára fontos, hogy sok évnyi várakozás után bezárult a kör, hiszen ez a turizmusban jelentős fellendülést fog eredményezni.

Szólt a nyaralóhajózási programról is, mely iránt folyamatos az érdeklődés. A foglaltság augusztusban már meghaladta az ötven százalékot, de egyre több érkezik a júliusi időszakra is. Úgy fogalmazott: A nyaralóhajózás megjelenése és az új kerékpáros szakasz átadása jelentős előrelépést jelent már az idei szezonban.

– Ezt a kerékpárutat nem kell átadni, csak a munkások levonulásával lehetővé tenni, hogy a kerékpárosok használhassák – mondta Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese, utalva arra, hogy az átadóünnepség előtt is több százan kerekeztek az új szakaszon.

A belföldi turizmusra, valamint a Tisza-tó meglátogatására és körbetekerésére buzdított Nyitrai Zsolt, Poroszló és környéke országgyűlési képviselője. Rámutatott: A koronavírus-járványt követő gazdasági helyzetben fontos a helyi vállalkozások és szolgáltatók ilyen jellegű támogatása.

– Sokan kerékpároznak a gátkoronán, de eddig kevesen vették a bátorságot, hogy a 33-as fő út forgalma mellett tekerjenek át Poroszlóról Tiszafüredre vagy fordítva – idézte fel F. Kovács Sándor, Tiszafüred és térsége országgyűlési képviselője.

– Új időszak kezdődött, ez a létesítmény a térség gyarapodását, fejlődését jelképezi – fogalmazott.

Megköszönték a beruházáshoz szükséges támogatást az érintett települések, Bornemisza János, Poroszló és Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere. Utóbbi rámutatott: A mai nap nemcsak a turizmusnak, hanem a helyi lakosoknak is ünnep, hiszen az új szakasz összeköt két megyét, két települést és azok lakosságát is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában