Tiszaroff

2019.12.23. 20:00

Nagy gondban az óvoda, felmondott mind a négy óvónő

Nehéz helyzetbe került a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő Tiszaroffi Baptista Általános Iskola és Óvoda.

Ujvári László

Fotó: Ujvári László

December huszadikán – egy korábbi testületi határozat visszavonása nyomán – az intézmény mind a négy óvónője és egy pedagógiai asszisztens is benyújtotta felmondását.

A Baptista Szeretetszolgálat még 2012-ben vette át az önkormányzattól a tiszaroffi általános iskola működtetését, majd egy évvel később az óvoda is csatlakozott. Hat éven át rendben zajlott az oktatás-nevelés, egészen 2019 augusztusáig. Az első gondok akkor jelentkeztek…

– Ekkor az óvodapedagógusok az önkormányzathoz fordultak, miszerint elmérgesedett a viszony az intézmény vezetése és dolgozói között. Kijelentették, hogy csak akkor maradnak itt, ha az önkormányzat visszaveszi az óvoda üzemeltetését – idézte fel a történteket megkeresésünkre Kamarás Zsolt, Tiszaroff korábbi polgármestere. Hozzátette: a helyzetet súlyosbította, hogy nagy a környéken az óvónőhiány. Szinte azonnal találtak volna munkát a környező településeken, pótolni őket azonban annál nehezebb…

A pénzügyi iroda megvizsgálta, hogy az óvoda üzemeltetése mekkora terhet róna a helyhatóságra. A számok stimmeltek, így augusztus 14-én zárt ülést hívtak össze, melyen részt vettek az érintett felek. Miután a testület azt tapasztalta, hogy a konfliktust nem tudja megoldani, úgy döntött, jövő szeptember 1-től már önkormányzati fenntartásban működik tovább az óvoda.

– Nem engedhettük meg, hogy egy ilyen kis településről egyszerre négy óvónő és egy pedagógiai asszisztens elmenjen, mert az veszélyeztette volna az óvoda működését – magyarázta. Ezután két hónap csend következett, egészen az önkormányzati választásokat követő napokig. Október 25-én a fenntartó levélben kereste meg az újonnan megválasztott polgármestert. Érdeklődtek, hogy az összetételében megváltozott képviselő-testület milyen állásponton áll a kérdésében.

– A szándékunk nem változott, továbbra is az óvoda önkormányzati fenntartása mellett foglaltam állást – ezt már Vankóné Jekli Anikó, korábbi jegyző, jelenlegi polgármester mondta. Azonban a testület december 18-án esedékes ülésén egyéni képviselői indítvány alapján került napirendre az óvoda témája. Végül négy képviselő támogatásával, három nem szavazat ellenében hatályon kívül helyezték az előző testület határozatát.

Ez a döntés tetézte a bajokat.

– Az óvónők még az ülés előtt nyilatkozatban közölték, hogy felmondási szándékuk továbbra is fennáll, amennyiben az óvoda üzemeltetése nem kerül vissza az önkormányzathoz – részletezte a polgármester.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az óvodába járó gyerekek szülei aláírásgyűjtésbe kezdtek a korábbi testületi határozat védelmében. Ilyen formában több mint ötven szülő foglalt állást az ügyben, ami az óvodába járó több mint hatvan gyermek elsöprő többségét jelenti.

Múlt pénteken délelőtt tehát mind a négy óvónő és egy pedagógiai asszisztens benyújtotta felmondását. Az óvónők felmondási ideje alatt az intézményvezetésnek gondoskodnia kell az utánpótlásról, a zavartalan működésről.

Az esetről megkérdeztük a Tiszaroffi Baptista Általános Iskola és Óvoda igazgatóját, Patocskai Lászlót. Az intézményvezető először nem kívánt az esetről nyilatkozni, később annyit mondott: – Attól, hogy a munkahelyén valaki önszántából felmond, még az élet nem áll meg. A Baptista Szeretetszolgálat az óvoda fenntartója, és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy az óvoda működése zavartalanul folytatódjon – tette hozzá.

A felmondásukat benyújtó óvodapedagógusok annyit fűztek hozzá a problémához, hogy még az ünnepek előtt szeretnének továbblépni, és lezártnak tekintik az ügyet.

Hogy merre formálódik tovább az óvoda kálváriája, egyelőre nem tudni. Hat óvodapedagógusra lenne szükség az intézmény megfelelő működtetéséhez. Két státuszt másfél éve hirdetnek, hiába. Ehhez most vélhetően négy új álláshirdetés társul majd…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában