tiszafüred

2018.05.12. 11:22

Ilyen volt a negyedik Tisza-tavi Rendőr Triatlon (galéria, videó)

„Told, gyerünk! Hajrá!” – Szólt a bátorítás azoknak, akik próbára tették erejüket a rendőrautó-toló versenyen. Május 11-én, pénteken több százan vettek részt a IV. Rendőr Tisza-tavi Triatlonon.

Ujvári László

sdr

A sokféle program közül kedvére válogathatott mindenki. Volt sárkányhajó verseny és ügyességi vetélkedők, erőpróba derítette ki, hogy ki a rendőr a gáton. Az ország több pontjáról érkeztek csapatok, még Győr-Moson- Sopron megyéből is.

Huszonkét csapat látogatott el Tiszafüredre, rendőrségek, társ- és partnerszervezetek, közigazgatási intézmények, hivatalok. Míg a szabadidős tevékenység lekötötte a vendégeket, voltak, akik a sátrakban ügyködtek. Minden csapatnál főtt valami a bográcsban, ki birka pörköltöt, ki töltött káposztát készített. Egy hatalmas üstben gulyás készült.

– Elsősorban a csapat- és kapcsolatépítés, kikapcsolódás a program fő célja. Emellett nem titkolt szándékunk, hogy szeretnénk minél több embernek megmutatni Tiszafüredet és a Tisza-tavat – mondta Halmai Ferenc a füredi rendőrkapitányság vezetője.

A rendezvény része volt az idei Tisza-tó Napja rendezvénysorozatnak. Május 14-én Kiskörén tartják a Tisza-tavi Ki Mit Tud? vetélkedő döntőjét. Egy nappal később rendőrfutás lesz a Tisza-tó körül, tiszafüredi indulással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában