Karcag

2019.01.18. 16:30

Nem bánná, ha lányai is rendőrök lennének

Év végén a Bűnmegelőzési Alapítvány megalapította Az Év Rendőre díjat, amelyet Györfi Sándor Kossuth-díjas karcagi szobrászművész tervezett és készített el. Az elismerés évente egy, a kapitányság területén dolgozó, hosszú ideje kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendőr kaphatja meg.

Daróczi Erzsébet

Fotó: Beküldött fotó

– Első alkalommal Antal Szabolcs címzetes rendőr zászlóst javasoltam, mert ő az a rendőr, aki hosszú évek óta kimagasló teljesítményt nyújt és példaként állítható az állomány minden tagja elé – mondta Teleki Zoltán alezredes, a Karcagi Rendőrkapitányság vezetője.

Antal Szabolcs 2004. július 1-je óta dolgozik a Karcagi Rendőrkapitányság állományában hivatásos rendőrként, s bár több országos és megyei elismerést kapott azóta, a mostani azért kedves számára, mert elsőként ő kaphatta meg.

– A rendőrökre már gyerekként is felnéztem. Családunkban is voltak hivatásos rendőrök és katonák. Látva munkájukat, az is megerősített abban, hogy ezt az életpályát válasszam – idézi a kezdeteket a díjazott, aki a rendőri iskola elvégzése után a Karcagi Rendőrkapitányságra került, s azóta is itt szolgál.

– Az elmúlt években Kisújszálláson, Kenderesen is dolgoztam más-más beosztásban, jelenleg Karcagon megbízott járőr- és őrszolgálat-alosztályvezető vagyok. Munka mellett most is tanulok, idén végzem a Debreceni Egyetem Állam és Jogtudományi Karán jogászként.

– Két gyermek boldog édesapja vagyok, Réka most megy óvodába, Zora pedig elsős. Párom, dr. Nagy Tünde a kisújszállási polgármesteri hivatalban dolgozik, a tanulásban és a munkámban is támogat.

Fotó: Beküldött fotó

– A házimunkából én is kiveszem a részem, ha kell, apósom családi gazdaságába is besegítek, és a Texán galambjaival is szívesen foglalkozom – árulja el Antal Szabolcs, aki elfogadná, ha két évtized múlva kislányai is a rendőri pálya felé nyitnának.

– Ez egy nagyon szép és felelősségteljes hivatás. Egy ilyen jó csapatban, mint amilyen a Karcagi Rendőrkapitányságon van, jó dolgozni – jelenti ki a díjazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában