Galériával

2020.02.07. 16:30

Nemes ügyet szolgált a bükki füvesember jászberényi előadása

Zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel az Ifjúsági Ház nagyterme, ahol Szabó György a gyógynövények egészségmegőrző hatásáról, a természetes gyógyításról tartott előadást.

Illés Anita

Fotó: Gémesi Balázs

– Jobb ma tíz percet fordítani arra, hogy egészségesek maradjunk, mint később órákat arra, hogy meggyógyuljunk – mondta Szabó György, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Gyuri bácsi, a bükki füvesember csütörtökön Jászberényben. A rendezvény rendhagyó volt, hiszen egy nemes ügyet szolgált. Suhaj Csilla, a Jászkerület Nonprofit Kft. rendezvényszervezője köszöntőjében elmondta, hogy az előadás nettó jegybevételét a jászberényi Varga Viktória ellátásához szükséges gyógyászati segédeszközök megvásárlására ajánlják fel. A tizenhárom éves Viktóriánál idegrendszert érintő megbetegedés miatt súlyos mozgásfogyatékosság alakult ki és folyamatosan ápolásra szorul.

A nagy tudással és tapasztalattal rendelkező Gyuri bácsi rövid bevezetőjében elmesélte, hogy a népi gyógyítás hagyománya öröklődött a családjában, a gyógynövények ismeretét pedig a nagymamájától tanulta meg. A természet patikája számos kincset rejt, a gyógynövényekkel sok betegséget meg lehet előzni és gyógyítani.

A füvesember előadásában többször utalt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Pekingi nyilatkozatára, amely arra ösztönzi az orvosokat, egészségügyi intézményeket, hogy működjenek együtt a népi gyógyítókkal. Hangsúlyozta, hogy minden ember köteles a saját egészségével törődni.

Gyuri bácsi kiemelte, hogy nagyon nagy a baj, mert napjainkban négy olyan betegség van, amely nem fertőző, mégis járványszerűen terjed. A WHO és az Európai Unió közös vizsgálata alapján ezek a következők: magas vérnyomás, cukorbetegség, rák és COPD, azaz időskori tüdőbetegség.

– Mit lehet a betegségek ellen tenni? Adva van a természet – mutatott rá a népi gyógyító. A böjt tisztító hatását is említette, ajánlatos ugyanis figyelmet fordítani a három méregtelenítő szerv, a máj, vese és a verejtékmirigyek „takarítására”. A megtisztulásban a gyógyteák is segítségünkre lehetnek – mondta Szabó Gyuri bácsi. A vese méregtelenítésében például nagyon fontos szerepe van annak, hogy naponta legalább két liter vizet megigyunk. A vese működését segíthetjük csalánlevéllel, aranyvesszőfűvel és mezei zsurlóval is. Emellett számos érdekességet és hasznos tanácsot megosztott hallgatóságával a gyógyteák erejéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában