GALÉRIÁVAL

2018.09.21. 14:00

Önkéntes tartalékosok fejezték be alapképzésüket a Helikopter Bázison

Hozzávetőlegesen ötven önkéntes területvédelmi tartalékos katona – köztük 15(!) hölgy – fejezte be alapképzését pénteken az MH Ittebei Kiss József Helikopter Bázis gyakorlópályáján. Felkészítésük zárása lövészet volt.

Mészáros Géza

Fotó: Mészáros János

A most végző önkéntes területvédelmi tartalékosok az elmúlt időszakban 120 órában teljesítették az alapfelkészítést. Honvédelmi, általános- és hadijogi, szabályzat-, logisztikai, területvédelmi, munka-, tűz- baleset- és környezetvédelmi ismereteket sajátítottak el, katonai testnevelésen, alaki-, műszaki-, egészségügyi-, híradó-, illetve általános lőkiképzésen vettek részt, de belevetették magukat a katonai tereptanba és az általános harcászatba is.

– A Magyar Honvédség 2017-ben megújította önkéntes tartalékos rendszerét, melynek új elemeként a helyi közösségekre építve hozta létre az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálati formát – magyarázta a katonaság tartalékos szerkezetét Kovács Imre alezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság 8. (Szolnoki) Előkészítő Részlegének parancsnoka. –

Az önkéntes tartalékosok között megkülönböztetünk önkéntes műveleti tartalékos és önkéntes védelmi tartalékos, valamint önkéntes területvédelmi tartalékos katonákat. Más és más a feladatuk. A most alapképzésben résztvevők önkéntes területvédelmi tartalékos katonák.

Az ország 197 járásában, területi elven szervezett önkéntes területvédelmi tartalékos századok megalakításának célja, hogy szükség esetén helyben álljon rendelkezésre egy kiképzett, felkészített, alkalmazható erő. A területvédelmi tartalékos század tagjai a felkészítések alkalmával olyan elméleti és gyakorlati tudást kapnak, mely a helyi közösség védelmi képességét növeli, legyen szó honvédelmi vagy katasztrófavédelmi helyzetről. Miután protokolláris feladatai is lehetnek a tartalékos katonáknak, jelenlétük emelheti helyi szinten is az ünnepi megemlékezések, koszorúzások színvonalát. Jász-Nagykun-Szolnok megye kilenc járásában jelenleg mintegy kétszáz főre tehető az önkéntes területvédelmi tartalékos katona száma – jegyezte meg Kovács Imre.

– Rákóczifalván polgárőrként is tevékenykedem – szólaltattuk meg a képzésben résztvevő Kóródiné Papp Krisztinát. – A városnapi katonai toborzáson vettem rá magam, hogy jelentkezzek tartalékosnak. Fiúk között nőttem fel, kemény fából faragtak, és végtére a katonai pálya is vonzott mindig. Gyermekként vadászpilóta szerettem volna lenni, arról azonban már lekéstem. Azon kívül, hogy teljesítettem ezt az alapfelkészítést, azt is nagy érdememnek tartom, hogy a férjemet is sikerült a tartalékos katonák közé betoboroznom – szögezi le Kriszina.

Az őrvezetőnek annyira megtetszett ez a hivatás, hogy a közeljövőben szerződéses katonának jelentkezik a Szolnokon állomásozó MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárhoz.

Ollé Roland hadnagy az önkéntes területvédelmi tartalékos katonai állományból a műveletisekhez szeretne kerülni.

– Számomra kevés nagyobb dicsőség létezik, minthogy a hazámat szolgálhatom. Fegyverneken az önkormányzati katasztrófavédelmi mentőcsapat vezetője vagyok, ami azzal jár, hogy a környezetemben élők biztonságát védem. Ez a feladat az önkéntes tartalékos katonai szolgálat által kibővül, s ez nagy felelősséggel jár. Ebbéli tevékenységeimet látva mintát szeretnék adni a fiamnak is becsületből, tisztességből, elhivatottságból, hazaszeretetből – hangsúlyozta a hadnagy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában