A kevi fiatal egy őstehetség

Hasonló gondolatok jutottak eszembe akkor is, amikor megismertem az ifjú kevi alkotót, Fias Tamást. A vele készült beszélgetést cikkünkben olvashatják. Szinte bámulatos, hogy teljesen magától és igen fiatalon tanulta meg a fazekasság alapjait. Azt hiszem, a hozzá hasonlókat illetik az őstehetség jelzővel.

Ők azok, akiknek a szunnyadó képesség felébresztéséért csekély erőfeszítéseket kell tenniük. A külső szemlélő számára legalábbis így tűnhet. A „kiválasztottak” pedig talán magától értetődő természetességgel kezelik mindezt. Persze nem mindenki tudja vagy akarja kamatoztatni az ajándékot. Jó néhányan úgy döntenek, hogy az alkotás, a munka örömét nem kívánják gúzsba kötni a haszonszerzés vagy anyagi érdekek láncaival. Valójában pedig ez is rendben van.

Ismerek egy lányt, aki csodásan fest. A szakmai szemek is nagy jövőt jósoltak neki, de ő nem kér a rivaldafényből. Még a hozzá közel állókat is megdöbbentette, hogy nem ebből akar karriert csinálni, hiszen annyira magától értetődő lenne. De ő „tisztán” szeretné megélni a művészetet.

Talán az egész erről szól. Jónak lenni valamiben, amivel elsősorban önmagunk számára okozunk örömöt, ráadásul kikapcsolódhatunk, feltöltődhetünk általa. Azt hiszem, manapság már ez is irigylésre méltó luxusnak számít.