MÚLTIDÉZŐ

2018.06.17. 20:09

Régi hírek a megyéből – Várossá avatták Abonyt

Eheti múltidézőnk keretében 1993 júniusába tekintünk vissza. Ebben az évben is számos érdekes hír született megyénkben, ezekből szemezgettünk most Olvasóinknak.

Felszentelik a zászlót

1993. június 1.

Várossá avattak Abonyt

Szombaton délelőtt várossá avatták Abonyt. Az ünnepi alkalomból a lakosság nagy tömege jelent meg a római katolikus templom előtti Kossuth téren. Az elnökségben foglalt helyet Dr.Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízgazdálkodási miniszter, dr.Skultéty Sándor címzetes államtitkár, köztársasági megbízott és dr.Kulin Sándor országgyűlési képviselő.

Felszentelik a zászlót

Az ünnepi beszédet dr.Verebélyi Imre, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára tartotta. Többek között hangsúlyozta: az abonyiak megtettek mindent azért, hogy ne csak települést, hanem várost építsenek.

Erejük győzni tudott minden nehézségen. Értéket teremtő munkájuk kisugárzott az őket környező térségre. Abony ezért tudott centrumszerepet betölteni. Az állam méltányolta az abonyiak igyekezetét, s az utóbbi három év alatt harminc millió forinttal segítette városuk fejlődését.

1993. június 9.

Akkoriban is történtek villanyoszlopos balesetek

Délután háromnegyed ötkor Szolnokon, a Rákóczi út és a Meder utca kereszteződésében baleset történt. Szegi Gergely szolnoki lakos elaludt a volánnál, és egy villanyoszlopnak ütközött Ford Granada típusú gépkocsijával.

A baleset során jelentős anyagi kár keletkezett.

1993. június 17.

SZÍNHÁZTECHNIKA VILÁGSZÍNVONALON

Az évad ugyan véget ért, tegnap délelőtt a Szigligeti Színház nézőtere mégis benépesült, a színpadon azonban ezúttal nem a dráma, hanem a művészetet szolgáló technika volt a főszereplő: világhírű cégek, gyártók és hazai forgalmazóik hozták el világítási és hangerősítő, – hangtovábbító készülékeiket közszemlére – a színház területén, a műhelyekben, a színpad hátterében, a szobaszínházban és a Honvédségi Művelődési Ház nagytermében helyezve el őket.

A bemutatókkal és vásárlással is egybekötött színes, gazdag technikai fórum – szervezte az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Tudományos Egyesület színháztechnikai szakosztálya a házigazda Szigligeti segítségével – ma folytatódik és szombaton zárja „kapuit”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában