múltidéző

2018.05.13. 16:29

Régi hírek Szolnok megyéből – Csapoló bajnokságot tartottak Martfűn

1995 májusába tekintünk most vissza, ahol láthatjuk, hogy még a martfűi sörgyár csapoló versenyt rendezett. Vannak még ilyen versenyek manapság is?

1995. május 5.

Ötórai tea Kisújszálláson

A Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákjai teadélután keretében adtak műsort a polgármesteri hivatal dísztermében.

Fotós: Mészáros

A kicsiktől a nagyokig elsősorban szólószámokkal mutatták meg tehetségüket a vendégeknek. Felvételünk Tóth Vera és Szabó Gertrúd közös csellószámát örökítette meg.

1995. május 5.

Csapoló bajnokság

A siófok-sóstói Négy Évszak Hotel adott otthont a tegnap megtartott Kaiser-kupa Csapolóbajnokságnak. Az eseményt első ízben rendezte meg a Martfűi Sörgyár azzal a nem titkolt céllal, hogy a sörkultúra, a vendéglátás és a gasztronómia hagyományait ápolja. A rendezvényt dr. Gruber Attila, Somogy megye közgyűlésének alelnöke nyitotta meg.

A versenyre a Kaisersörözők, vendéglők tulajdonosai, csaposai neveztek, összesen huszonötén. S a tét: az első három helyezett képviseli majd hazánkat októberben az Ausztriában tartandó nemzetközi döntőn. A feladat sem volt könnyű: három perc alatt három pohár Kaiser Premium sör „élethű” csapolása úgy, hogy az megfeleljen a szigorú követelményeknek.

1995. május 8.

Divatbemutató volt Szolnokon: mai nézőponttal igen érdekes viseletek voltak régen.

Zsúfolásig telt nézőtér várta a 3. megyei divatbemutató kezdetét hétfő délután Szolnokon, a VMK-ban. A Szolnoki Ruhaipari és Informatikai Szakközép- és Szakképző Iskola szervezésében bemutatták tudásukat a jászapáti, törökszentmiklósi, tiszafüredi, békéscsabai és szolnoki tanulók.

Fotós: I.L.

1. Cseh Judit (Jászapáti, 2. osztályos), 2. Hevér Andrea, (ruhaipari, 3. osztályos), 3. Pozsonyi Mariann (ruhaipari, 3. osztályos).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában