VOLT, AKI MEGIJEDT A LAPTOPTÓL

2018.03.21. 11:24

Rékason negyvenöt időskorú számítógépezik a szuper programnak köszönhetően

Zagyvarékas tavaly csatlakozott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) irányításával folyó Idősügyi Infokommunikációs Programhoz. Ebben egyedül élő, 65 év feletti idős emberek számára otthoni számítógép, laptop használatát teszik lehetővé. A községben negyvenöt időst vontak be a modellprogramba.

Kovács Berta

Rácz Éva (jobbra) már gyakorlottan használja a laptopot, ezt mutatja Józsa Mónikának (balra). A háttérben Czenke Éva, aki márciustól szintén a programban dolgozik.

Fotó: Mészáros János

Magyarországon, az európai országokhoz hasonlóan, az egyik legjelentősebb társadalmi kihívás az elöregedés. Az idősek egyik legfőbb gondja – az egészségügyi problémák mellett – az elmagányosodás, melyen nagyban segíthet a digitális eszközökön keresztül történő kapcsolattartás a családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel.

A településeken kialakított diszpécserközpont munkatársai pedig amellett, hogy számítógépen keresztül is érintkeznek az idősekkel, rendszeresen felkeresik személyesen is a nyugdíjasokat.

Rékason a múlt évben első körben közfoglalkoztatottak töltettek ki kérdőívet a 65 év felettiekkel, ez alapján válogatták ki a programban részt vevő 45 személyt. A laptopokat az érintettek már megkapták.

Az eszközök kezelését az előzetesen kéthetes képzésen felkészített közmunkásoktól már elsajátíthatták. A kapcsolattartás Skype rendszeren keresztül lehetséges, a mobilinternet használatához azonban csak pár nap múlva érkeznek meg az adapterek.

Rácz Éva is megkapta már a maga laptopját, amit természetesen használ is.

– Nagyon jó dolognak tartom, hogy hozzájuthattunk ilyen eszközhöz – nyilatkozta a lelkes nyugdíjas. Elárulta, korábban soha nem számítógépezett még, de szerinte könnyű volt megtanulni a laptop használatát.

Oktatójuk mellett ebben lánya, Czenke Éva is segítségére volt, aki újabban már szintén a programban dolgozik. Éva néni legszívesebben fotókat nézeget a gépen, zenét hallgat, és mivel van náluk wifi, a netre is tud csatlakozni.

Fent van már a Facebookon is, hajdani osztálytársaival, távolban élő rokonaival érintkezhet így akár napi szinten is. A rokonokkal egyébként személyesen már három éve nem sikerült találkoznia, így különösen nagy öröm számára, hogy internetezhet.

Rácz Éva (jobbra) már gyakorlottan használja a laptopot, ezt mutatja Józsa Mónikának (balra). A háttérben Czenke Éva, aki márciustól szintén a programban dolgozik.
Fotós: Mészáros János

Nem minden idős fogadta ilyen lelkesen ezt a lehetőséget. Mint Józsa Mónika, a program munkavezetője elárulta, akadtak olyanok is, akik kimondottan idegenkedtek a számítógéptől.

– Volt, akihez kivittük a laptopot, és azt mondta, be ne merjem kapcsolni, annyira megijedt tőle, és hiába győzködtük, kitartott amellett, hogy neki ez nem kell. Végül más került be helyette a programba.

A diszpécserközpontot a polgárőrház használaton kívüli helyiségében alakították ki. Jelenleg heten dolgoznak a programban, ők hetente kétszer keresik fel az időseket.

Mobil EKG is segítségükre van

A program kapcsán egy kicsiny méretű, hordozható szívdiagnosztikai eszközt, egy WIWE készüléket is kaptak a résztvevők. Ez az asztalra helyezve, két kéz ugyanazon ujjával megnyomva gyűjt az illetőről egészségügyi adatokat. Klinikai minőségű EKG-t készít, jelzi a ritmuszavart és a hirtelen szívmegállás kockázatát is felméri a szívizom vizsgálatával. A mérés egyetlen percet vesz igénybe, majd pár másodperc alatt színkódos, hétköznapi felhasználó számára is érthető kiértékelés készül. Zöld szín esetén minden rendben, ha sárga, akkor kisebb eltéréseket talált a gép. Ha pedig piros, akkor mindenképpen javasolt egy orvosi kivizsgálás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában