Rengetegen segítettek Ica néninek, még ebédre is befizették

Az asszonyt a múlt héten mi is bemutattuk olvasóinknak, azóta majd mindennap érkezik neki felajánlás – önöktől. Kedden házhoz vittük az adományokat.

– Vannak még jó emberek... – mondja halkan. Szép Györgyné Ica néni az ajkába harap, nehogy elsírja magát. Petróleumlámpáját meggyújtva, az ágyán ülve nézegeti a sok-sok frissen kapott ajándékot.

– Lábas, tésztaszűrő, sajtreszelő is előkerül a dobozokból. És persze sokféle élelmiszer, cipő, ruhanemű, tisztítószer, még egy szék is. Közben macskák nyújtóznak álmosan a kályha mellett, Manó, a lógó fülű kutya bennünket tart szemmel.

– Nehéz nyomon követni, kitől, milyen csomag érkezett. De a levelek mindegyikére emlékszem! Azokat minden este elolvasom – mutat az ágya mellett álló papírokra az asszony. Ica néninek szemmel láthatóan jobb a kedve, mint legutóbbi találkozásunkkor volt. Mintha kivirult volna, fürgébben mozogna­.

– Tudják, az a sok jó, amit kaptam maguktól, az olvasóiktól és mindenkitől, az gyógyít! – magyarázza.

– Tegnap egy köszönőlevelet fogalmaztam meg. Nézze meg, jó lesz így? – bátortalanul kezembe nyom egy fehér lapot.

– Na? Jó? – kérdi bizonytalanul és reménykedve.

– Nem tudok én olyan szépen írni, mint maguk, de azért igyekeztem megfogalmazni, amit gondoltam. Majd odaadom Ildikének (a tanyagondnoknak – a szerk.), ő meg felteszi az internetre, hogy mindenki lássa!

A levél egyszerű és őszinte, e pár sor papírra vetésével sokat bíbelődött Ica néni. Megnyugtatjuk, minden úgy jó, ahogy leírta. Megkönnyebbül, hatalmas ölelést kapunk cserébe.

– Képzeljék, valakik befizettek ebédre! Két hónapig hordják majd nekem a főtt ételt. ­Ildikó vett már egy ebédhordót is. Tegnap személyesen hozott ki egy férfi egy teljes csomagtartónyi ajándékot. Állítólag egy munkahely adta össze. Micsoda emberek...! – sóhajt egy nagyot.

Ica nénit külföldről is támogatják már, de helyből, a faluból is. Például a polgárőrök, akik cikkünk megjelenése után tejjel, tésztával, répával, krumplival lepték meg az asszonyt.

Csak remélni tudjuk, hogy Szép Györgyné sorsa mihamarabb megváltozik. Emlékeznek, a jótündértől csak annyit kért: jöjjön rendbe a lába, hogy képes legyen elmenni dolgozni. De addig is, reméljük, kitart a sok-sok adomány, és Ica néni nem vész mindörökre feledésbe.

– Ami biztos, én egy jó darabig senkit nem feledek. Senkit! – bólogat a nyugdíj előtt ­álló nagyi­, aki – legalább pár hétre, hónapra – elfeledhette, mi az magányosság és nincstelenség. Ha percekre is, de reflektorfénybe került.

Átadná az adományok egy részét

Ica néninek és állatainak – nem túlzás – szinte mindennap érkezett valamiféle ajándék az ország számos részéből. Úgy döntött hát az asszony, hogy a felajánlások egy részét átadná egy hasonlóan nehéz sorsú családnak. Az adományok biztosan jó helyre kerülnek: egy ikergyermekeket nevelő bogarasi családhoz.