SZOLNOK

2019.03.17. 19:32

Restaurálják a szolnoki vár területén talált ágyúgolyókat

Nagy érdeklődésre tartott számot, amikor több száz éves ágyúgolyókat találtak a szolnoki vár területén. A lövegeket épp ezekben a napokban hozzák rendbe, hogy később a nagyközönség is megtekinthesse azokat.

Hartai Gergely

Balázs Antal vizsgálja az egykori szolnoki várból származó korrodált ágyúgolyókat. Háromszáz töltet felújítását végzi…

Fotó: Mészáros János

– A háromszáz feltárt ágyúgolyó érdekessége, hogy azok a vár Rákóczi-kori időszakához kapcsolódnak. Ezen belül is az erősség 1710-es ostromához kötődnek. Ekkor ostromolták ugyanis a császári csapatok a kurucok által védett várat… – avatott be a részletekbe dr. Kertész Róbert.

A Damjanich János Múzeum régésze elmondta, a támadás során jelentős károk érték az erődítményt. A tömör, öntöttvas golyókat pedig az ostromban keletkezett omladék alól tárták fel a szakemberek.

– A felszínre hozott darabokat egyébként a nagyközönségnek is be szeretnénk majd mutatni. A restaurálásuk már zajlik, ám mindez egy rendkívül időigényes folyamat… – hívta fel a figyelmet dr. Kertész Róbert.

Utánanéztünk, hogy áll az évszázados leletek rendbetétele. Megtudtuk, az ágyúgolyók Rákóczifalván, Balázs Antal munkája révén szépülnek meg.

– Amikor a földből kiásták ezeket a golyókat, akkor több centis sárréteg volt rajtuk. Nem beszélve a rájuk rozsdásodott vasdarabokról. A cél, hogy mindegyiket fémtisztára takarítsuk – taglalta a restaurátor. Aki mind a háromszáz töltet felújítását végzi. S mindezt, mint mondja, teljesen egyedül.

A restaurátor kifejtette, a golyók használatával nem a robbanás előidézése lehetett a fő cél. Azok belseje ugyanis nem tartalmazott lőport.

– Ezek nem robbanó golyók, inkább rombolásra alkalmazhatták őket. Így például, hogy kárt okozzanak a falakban vagy a tetőszerkezetben, de az élőerőre nézve is kegyetlen fegyvereknek bizonyulhattak – véli Balázs Antal, majd a leletanyag más részleteiről is beszámolt.

– Az összes ágyúgolyó együttvéve mintegy öt tonnát tesz ki, a súlyuk pedig egyenként tíztől tizenöt kilóig terjed. Háromszáz golyót rendbe tenni nagy feladat! Ha jól tudok haladni, napi hatot sikerül elkészítenem. Így abban bízom, hogy ötven nap alatt befejezhetem a munkát – fűzte hozzá a szakértő.

Balázs Antal vizsgálja az egykori szolnoki várból származó korrodált ágyúgolyókat. Háromszáz töltet felújítását végzi…
Fotó: Mészáros János

Balázs Antal úgy fogalmazott, az effajta leleteknek komoly üzenetük van. A várostörténeti jelentőségű „lövegek” ugyanis egy régmúlt korszak hadászatát elevenítik meg jelenkorunk számára.

Kincsekből nincs hiány a feltárás helyszínén, lőszerekre és géppuskafészkekre is leltek már

A szolnoki vár feltárása tömérdek érdekességet rejteget. Az első ásatások kezdete óta folyamatosan kerülnek elő ugyanis a megyeszékhely múltjának fontos tárgyi emlékei a föld alól. Számos kérdésre pedig csak a közelmúltban kaphattunk választ.

A török kori leletanyagon át korunkig bőven akadnak értékes kincsek a helyszínen. Hiszen török pincét, arab feliratos edénytöredékeket, de tizenkilencedik századi, osztrák műhelyben készült kristálypohárkészletet is felfedeztek már a Kertész Róbert által vezetett kutatók a vár területén.

Emellett lőszerekre és géppuskafészekre is ráleltek a szakemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában