TISZASZENTIMRE

2018.03.19. 09:27

Segítenék a szentimrei zöldség-gyümölcs termelők munkáját

Egy zöldség-gyümölcs előkészítő üzem létrehozását tervezik a településen. Pontosabban már a forrást is megnyerték hozzá, tehát a tervekből nemsokára dolgozó gépsorok lesznek.

Ujvári László

A mezőgazdaság, valamint a zöldség-gyümölcs termesztés ma is jellemző a településen. Sőt, ez az ágazat a legnagyobb foglalkoztató.

– Egy olyan üzemet szeretnénk, mellyel az itt termesztett zöldség és gyümölcs tisztításában, csomagolásában és tárolásában nyújthatunk segítséget a helyi és környékbeli termelőknek.

– Legyen az vállalkozó, őstermelő vagy önkormányzat – magyarázta Koczúrné Tóth Ibolya polgármester.

A településvezető elismerte, csak néhány helyinek tud az üzem munkát adni, ez nem oldja meg a munkanélküliség problémáját. Viszont ezzel a lépéssel jelentősen megkönnyítenék a helyi termelők portékáinak piacra jutását.

Ez pedig alapvető feltétele a helyi gazdaság erősödésének, ami – ideális esetben – új munkahelyek létrehozását vonja maga után.

A konkrét megvalósításra hetvenmillió forintot nyert a település egy sikeres területfejlesztési pályázaton.

Terveik szerint, idén már elkezdődik a munka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában