Százhatvan esztendeje adták át a Szolnok–Mezőtúr–(Arad) vasútvonalat

„…a poros uton délutáni két órára bú nélkül elértem Mezőtúr alá. Alig tekinték itt élés-tarisznyám fenekére, midőn a távolból hatalmas fütty hangja érinté fülem dobját, végig nézék a mezőn, délkelet irányában, s megpillantani ama sűrű sötét füstoszlopot, melly a vasúti vonat közeledtét jelenté.

Rögtön minden élő test lábra kapott körülettem. Csengettek, kiabáltak, szaladoztak, mintha meg sem állna előttünk a vonat, s csakúgy futtában kellene a saroglyára felkapaszkodnunk…

A kocsiról leugráló konduktorok vékony, hegyes hangon kiálták, hogy ez itt Meszethúr! s csak öt perczig állunk meg. Néztem, hogy pogyászomat a kocsira tétessem, de ekkor már egy pár kék inges, pléhsapkás legény fellökte ládamat valahová, s nekem is intének a kocsiból, ne sokat kászolódjam, hanem válasszak helyet, ha nem akarok itt maradni...”

Derék írónk Pestig utazott vonattal az előtte lévő évben (1858) átadott Szolnok-­Mezőtúr-Arad vasútvonalon, amely ebben az évben tölti be százhatvan esztendős évfordulóját. A vonal létesítésének gondolata azonban még jóval a szabadságharc előtt megfogant.

Arad megye ugyanis még 1843. május 22-én arra kérte Békés megyét, hogy támogassa azt a javaslatot, miszerint a Szolnoktól Nagyszebenig tervezett vasútvonalat Aradon vezessék át. Békés megye felajánlotta a szükséges területek kisajátítását és az építkezéshez szükséges napszámosokat.

A vasúti mérnökök is munkához láttak és 1847 októberében el is kezdték a felmérést. De a költségek fedezésére már pénzt kértek!

Így Szombathelyi Antal első alispán nem tehetett mást, mint megkérte a birtokos Wodianer Sámuelt – aki már annyiszor kisegítette a megyét a bajokból – nem támogatná e most is a pénzügyi probléma megoldásában. Wodianer fel is ajánlott ötezer forintot, de a forradalom és szabadságharc a vasútépítést elodázta.

A vasútépítés ügyében más megyéket is megkerestek. 1846. december 14-én levél érkezett Aradról a Jászkun kerületek székhelyére, Berénybe.

Ebben a folyamodványban Arad város tanácsa hosszasan ecsetelte és győzködte a jászkunok elöljáróit, milyen hasznos lenne egy Pest–Jászberény–Arad vasútvonal. A vonal megépítésének előmozdítására pedig az utóbbi város hajlandó volt felajánlani egymillió téglát, és az indóháznak ingyen telket.

Nos, az ő kívánságuk hamar teljesült! Alig telt el egy évtized és a vasparipa már az aradi vasútállomáson pöfögött. Jászberénynek ellenben még legalább negyedszázadig kellett várnia a vasútra...

A Tiszavidéki Vasút (mely ebben az időben az alföldi vasutak túlnyomó részét hozta létre) még a szolnok-debreceni vonal munkálatainak befejezése előtt 1857 tavaszán megkezdte az aradi vonal kiépítését.

A száznegyvenhárom kilométer hosszú szakasz másfél év múlva el is készült. A sík vidéken négy-öt mérföldes egyenes szakaszok épültek, az állomásokat pedig forgalmas vásárhelyeken és nagy lélekszámú településeken alakították ki.

A csatlakozás vitákat szült

Az aradi vonal csatlakozási pontját hosszas viták előzték meg. Eredetileg Törökszentmiklósnál akarták kijelölni az aradi és debreceni vonal találkozását. Ezt változtatták meg: a keleti és délkeleti irányból érkező sínpárok párhuzamosan egymás mellett haladva értek volna Szolnokra.

A Tiszán azonban az eredetileg tervezett nagyobb teherbírású híd helyett csak fahíd épült meg; ezen pedig csak egy sínpárt lehetett átvezetni. Ezért aztán a debreceni és aradi vasút közös vágányon futott a vasúti hídra, csomópontjuk valahol Szajol körül alakult ki. A település állomása azonban csak jóval később épült meg.

A vasútvonal földmunkáinak nagy részét még 1857-ben elvégezték. A következő évben a pályatest, az átjárók, hidak és vízátereszek, sorompók, állomások és őrházak megépítésére került sor.

Az is növelte a nehézségeket, hogy a homokot Szolnok, a kavicsot pedig Arad mellett bányászták ki. Összesen hét felvételi épület, hét áruraktár épült. Megyénk területén csak Mezőtúron és Pusztapón létesítettek állomásépületeket. Szerencsére mindkét állomás eredeti épülete most is áll.