A szolnoki Kocsis Dávid nem csak hegymászásban jeleskedik

2017-ben a szolnoki Kocsis Dávidnak ítélték az Excelsior Hegymászó Egyesület díját. A fiatalember ráadásul nemcsak a csúcsokon vitézkedik, hanem előszeretettel – és sikerrel – űz egy különleges, kutyás sportot is.

– Lupó? Ő az egyik legfőbb segítőtársam! – bólogat a szolnoki születésű, de már Budakeszin élő Kocsis Dávid.

– Együtt edzünk és versenyzünk, számos közös sikert értünk el az úgynevezett canicross versenyeken. Ilyenkor magam elé fogom Lupót és mindketten futunk a cél felé, akadályokon keresztül – magyarázza a családapa.

Pedig Lupo nem szánhúzó vagy versenykutyaként született. Egy tanyán látta meg a napvilágot, úgy kellett onnan kimenteni egy állatvédő szervezet segítségével, hogy ne csapják agyon.

– Végül hozzánk került. Lupo puli-husky keverék lehet, e két fajta minden tipikus tulajdonságát ötvözve magában. Remekül húz, mint egy husky, okos és éber, mint egy puli.

– Mivel az utasításaimat futás közben azonnal végrehajtja, nagyon vigyáznom kell, mikor mondom a vezényszavakat. Megesett, hogy fél másodperccel hamarabb utasítottam őt fordulásra.

– Lupó azonnal beugrott a mellettünk lévő bokorba, húzva engem is maga után – nevet Dávid, aki ezt a sportot annak ellenére is edzésnek tartja életében, hogy Lupóval több jelentős hazai canicross verseny dobogóján is állt már.

– Hegymászónak tartom magam. Ez az, ami kikapcsol és – bevallom – függővé tesz. Állandó hegymászó társammal, Ruskó Andrással fokozatosan tágítjuk határainkat, teljesítőképességünk korlátait, persze adott biztonsági határok között.

– Nem feledem ugyanis, hogy családom van, kisfiam kétesztendős – árulja el a fiatalember.

Hogy kinek mi a biztonságos az életben, és mi tartozik a „józan” keretek közé, mindenkinek mást és mást jelent. Dávid azt vallja, nyilvánvalóan nem lehet kizárni a hegymászásból teljes egészében a véletleneket, a baleseteket.

Annak ellenére, hogy ők sokszor évekkel a mászás előtt kiválasztják a célpontot, megvizsgálják az útvonalat, menekülési utat terveznek, egy kőomlás, egy hirtelen jött vihar mindent ketté törhet, meghiúsíthat.

– Ezekre nem lehet teljesen felkészülni. Igen, szoktam félni, ha nem tenném, gép lennék. Talán önzőség, de amikor hegyet mászok, nem a családomra gondolok.

– Mászás közben nem a kisfiam arca lebeg a szemem előtt, sokkal inkább a következő fogásra koncentrálok. Ugyanakkor – miattuk is – bármikor képes vagyok megállni vagy visszafordulni. Korábban ez nem volt mindig így.

Dávid elmeséli, 2009-ben forrófejű alpinistaként menteni is kellett őket. Tizenhat órán keresztül másztak egy olaszországi jeges falat, miközben az időjárás egyre viharosabbra fordult.

Szinte a célegyenesben, a fal tetején azonban egy jégpárkány letört Dávid lába alatt. Harminc métert zuhant, a társa fogta meg.

– Felhívtuk a hegyi mentőket, akik mondták, látták az egészet a völgyből, és sok sikert kívánnak, ők az éjszakai mentésre nincsenek felkészülve. Összeszedtük magunkat és továbbmentünk. Kilencven kilométeres szél tombolt.

– Végül a svájciak jöttek át értünk, és reptettek biztonságos helyre. Nem volt egyszerű a tavalyelőtti Mont Blanc-mászásunk sem, bár itt nem a férfiúi virtus, sokkal inkább az időjárás miatt kerültünk nehéz helyzetbe. Egy nagyon nehéz útvonalat választottunk.

– A csúcs közelében hatalmas viharba kerültünk, egymást sem láttuk, csak a ködbe vesző kötelet. Visszafordulásra már nem volt lehetőség, mivel a nehezebb részeket már átmásztuk, és a csúcsrégióban voltunk. Mérlegeltünk, koncentráltunk, és tovább mentünk.

– A telefonunkban levő GPS segítségével találtuk csak meg a csúcsot. Nem sokat gyönyörködhettünk a panorámában, mégis sikert könyvelhettünk el.

– Hegymászó körökben ez a teljesítmény nagy elismerést érdemelt, talán ennek a mászásnak és a tavalyi évben, a svájci Piz Palü északi falán első magyarként megmászott útvonalnak is köszönhetem a díjamat.

– S míg májusban alföldi emberként újra elindulok a következő kiszemelt hegy felé, addig is Lupóval futok, a húsvétot pedig szigorúan a családdal töltöm.

A szülei „fertőzték” meg…

Az Excelsior SE hazánk legnagyobb taglétszámmal rendelkező hegymászó egyesülete, mely a tradicionális mászás irányzatból nőtte ki magát és abban is szeretne tovább haladni.

A díjat ez a szervezet ítélte oda Kocsis Dávidnak, akit egyébként a szülei fertőztek meg a túrázás, a hegymászás szeretetével.

A szigorú szempontok alapján elbírált elismerést az évben elért mászóteljesítményei, az egyesületi előadásai és a mixmászó tanfolyam beindításában való vezető szerepe miatt kapta a szolnoki fiatalember.

Ezzel bekerült abba az impozáns díjazott körbe, melynek tagjai többek között Ozsváth Attila, Mécs László és Klein Dávid.