SZOLNOK

2019.03.22. 06:57

Tiltakoznak a lakók, mert társasház épül a lépcsőházuk mellé

– Itt van egy óvoda! Inkább húszemeleteset kellene építeni, hogy napfényt se kapjanak a gyerekek… Hát milyen dolog ez? Én is tegnap tudtam meg, hogy társasházat építenek ide. Konkrétan még nem tudom eldönteni hogy, ez igaz-e, vagy sem… – mondta hitetlenkedve Czakó László, aki közel ötven éve él az Ady út 5. szám alatti tízemeletesben. Felháborodásával nincs egyedül: a volt Szövetség ABC mögötti kis zöld területen tegnap délelőtt több mint húsz lakó gyűlt össze, hogy tiltakozzanak a társasház építése ellen.

Molnár-Révész Erika

Mintegy húsz lakó tiltakozott tegnap délelőtt az építkezés tervezett helyszínén.

Fotó: Molnár-Révész Erika

– Mi azt szeretnénk, hogy rakják rendbe, füvesítsék be ezt a kis zöldterületet, ehelyett inkább újabb épületet húznak fel ide. Ráadásul egy garázst is, ha jól hallottuk… Reméljük, hogy legalább nem mélygarázst építenek, amikor itt óvoda és bölcsőde is van – vette át a szót a minapi tiltakozáson Csekő László.

– Persze értjük, ha magánterületről van szó, akkor nem tehetünk semmit sem az építkezés ellen. Még azt sem tudjuk, hogy egyáltalán igaz-e, hogy valami készül, mert erről senki nem világosított fel minket – mondta a tiltakozásban szintén részt vevő Mészáros Imréné.

A lakók bizonytalanok. Szerdán is elmondták, csak véletlenül tudták meg, mi készülhet a lakásaik mellett álló üres telken.

– Körülbelül másfél héttel ezelőtt tudtuk meg, amikor a munkások letették ide ezt a villanypóznát – mutatta meg a telek sarkára valóban frissen odaállított oszlopot Fehér Sándorné, az Ady Endre út 5. szám alatti társasház közös képviselője.

– Itt van az óvoda, az iskola, a bölcsőde, a gyermekorvosi rendelő és a járási hivatal. Már levegőt sem kapunk! Miért kell ezt a város közepén beépíteni? Kinézek majd az ablakon, és meg fogom tudni állapítani a szomszéd bableveséről, hogy milyen hús van benne? Nagyon fel vagyunk háborodva! – tette hozzá az asszony, akinek elmondása szerint a tiltakozó akcióval azt szeretnék elérni, hogy a telek tulajdonosa álljon el a tervétől.

Mintegy húsz lakó tiltakozott az építkezés tervezett helyszínén.
Fotó: Molnár-Révész Erika

Mint azt a megyeszékhely jegyzőjének válaszából megtudtuk, a hír valóban igaz: társasház épül a Szövetség ABC mögötti telken.

– A magántulajdonban lévő ingatlanra egy társasház építésére adta be az építési tervek engedélyezése iránti kérelmét a tulajdonos. Mivel a tervek mindenben megfeleltek a hatályban lévő jogszabályoknak, a rendezési tervnek, így az építési hatóság köteles volt megadni a kért engedélyt – válaszolta kérdéseinkre dr. Sebestyén Ildikó, Szolnok jegyzője.

Információink szerint a tervezett társasház nem mélygarázsos, hanem teremgarázsos épület lesz majd, felette három szinten lakásokkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában