A közeli fákba szabályos lyukat vágott

2018.08.25. 11:30

Zárt ablakon keresztül ment be a gömbvillám egy szolnoki házba

A nyár a záporok, gyors lefolyású viharok időszaka. Égzengéssel, heves esőzéssel járnak, de amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan is távoznak. Ilyenkor néha egy-egy villámmal akár közelebbről is megismerkedhetünk… Így járt legutóbb egy szolnoki család is.

Hutter Zsófia

A közeli fákon lyukat hagyott a villám

Forrás: Beküldött fotó

– A zárt ablakon és a leengedett redőnyön keresztül ment be a gömbvillám a szobába – kezdte történetüket Éva. – A lányom és barátnője egyszer csak kirohantak, hogy valami nagy fényességet láttak bemenni. Amikor odaértem, az ablakkal szemközti falnál volt.

– Nagyon pici fényes közepe és labda méretű udvara volt. Aztán egyszer csak eltűnt – emlékezett vissza a történtekre Éva.

A szolnoki nő hozzátette, az áram is elment egy pillanatra, mikor egy pukkanásszerű hanggal megszűnt a jelenség. A hálózatban nem okozott kárt, de a lánya szobájában található számítógép egyik alkatrésze, illetve az internetes modem teljesen elfüstölt.

– Valószínűleg az volt a szerencsénk, hogy mire a gömbvillám beért a szobába, teljesen legyengült. Hiszen sem a redőnyön, sem az ablakon nem hagyott nyomot. Nem úgy, mint a közeli fákon. Azokba szabályos lyukat vágott.

Éva elmondta, látták a vihar érkezését, de nem gondolták, hogy ez lesz a vége.

– Hangosan dörgött, a villámok csapkodtak, de nem esett. Aztán hirtelen megérkezett az eső, mintha dézsából öntenék – folytatta. – Majd betévedt a gömbvillám. Még sosem láttunk ilyet, és nagyon ijesztő volt. Tudtuk, hogy létezik, de közvetlen közelről még nem találkoztunk vele. Remélem, ez volt az első és az utolsó is – tette hozzá bizakodva a hölgy.

A gömbvillámról tudni kell, hogy pár centis, de néhány méteres is lehet, és általában narancs vagy labda méretű.

A közeli fákon lyukat hagyott a villám
Fotó: Beküldött fotó

A különös természeti jelenség leggyakrabban vihar közben vagy közvetlenül azt követően jön létre, legtöbbször villámbecsapódás után.

Átlagos élettartama nagyon rövid, néhányszor tíz másodperc. Rendszerint nyílt területen fordul elő, de zárt térben való keletkezését is dokumentálták már. Leggyakrabban gömb alakú, és gyakran vet szikrákat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában