Gyakran ír a szerelemről a martfűi költő

Annak ellenére, hogy soha nem tudott járni, többet ért el, mint sok, nem mozgássérült ember.

Elvégezte a jogi egyetemet, tudásával és tapasztalatával segít sorstársain, emellett verseket és prózákat ír dr. Urbán-Szabó Béla.

– Nagyon szép gyermekkorom volt. A környezetemben nagyon jó gyerekek voltak, elfogadtak, bevontak a játékokba, még bújócskáztunk is – meséli mosolyogva martfűi gyermekéveiről dr. Urbán-Szabó Béla.

Kilenc hónapos korában derült ki, hogy ő is az 50’-es években gyakori gyermekparalízis áldozatává vált. Emiatt soha nem tanulhatott meg járni.

Bár otthonuk az általános iskolától csak kétszáz méterre volt, nem vállalták a tanítását, így hát magánúton végezte el az első nyolc osztályt.

Középiskolába már a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumba járt, majd következett az ELTE jogi kara, melyet levelező tagozaton végzett el. Ez a 70-es, 80-as években a mainál is nehezebb logisztikai feladat elé állította a családot.

– Az egyetemen a liftig például lépcsőn kellett felmenni. Édesapámra hárult a teher, hogy a segítségemre legyen, ő hordott fel Budapestre, amikor valamilyen beszámoló vagy vizsga volt.

A középiskolát is úgy végeztem el, hogy délutáni műszakot vállalt, előbb hazahozott Tiszaföldvárról, majd utána ment el dolgozni. Ez négy éven keresztül így történt.

Tehát az ő segítségével sikerült elvégezni a középiskolát és az egyetemet is. Amint látszik, mindig segítségre volt szükségem.

Én nem tehettem meg azt, hogy nem tanulok, mert másnak az idejével játszottam volna. Nekem mindig sikerülnie kellett a vizsgának, tanulni kellett, és ez úgy automatikusan kialakult bennem.

Megszerzett tudását nem tartotta meg magának, sorstársai szolgálatába állította. Különböző tisztségekben évtizedeket dolgozott a mozgássérült emberek érdekvédelmi mozgalmában, úgy is, mint a Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének elnöke.

– Mivel én is mozgássérült vagyok, és megéltem azokat a dolgokat, amelyek majdnem minden mozgássérültnek prob­lémát jelenthetnek, ezért tudtam, hogy éppen miről beszélek. Valahol mindig is bennem volt a segíteni akarás másokon.

Emellett a család hivatalos ügyeit is mindig én intéztem – válaszolja arra a kérdésre, miért vállalta a feladatot. Mindezek mellett fiatalkorától kezdve rengeteget olvasott, később írni kezdett.

– A könyvek állandóan körülöttem voltak, azt hiszem, csak idő kérdése volt hogy mikor kezdek el én is írni. Szinte mindegyik magyar költő munkásságát tiszteli, de leginkább Radnóti Miklós és Pilinszky János művei vannak rá nagy hatással.

– Radnótiban az fogott meg, hogy a klasszikus verselést miként egyezteti össze a gondolatok, érzések kifejezésével. Pilinszkyben pedig éppen az ellenkezője, ahogy kevésbé kötött verseiben szárnyalnak a gondolatai.

Dr. Urbán-Szabó Béla versei általában tömör formában jelenítik meg a költő gondolatait, írásainak témája gyakran a szerelem.

– Ezért szeretem például a haikut.

Ez egy japán versforma, tizenhét szótagból áll. Öt-hét-öt a szótagok száma. Úgy érzem, tizenhét szótagban is ki lehet fejezni mindent. Amilyen kötöttnek látszik, legalább annyira szabad.

És, hogy miért gyakori téma a szerelem? Ez egy roppant egyszerű dolog, mert szerelmes vagyok. Ezt az egyik legszebb emberi érzésnek tartom – vélekedik.

Dr. Urbán-Szabó Bélának eddig számtalan antológiában jelent meg verse és írása, és több önálló kötete is napvilágot látott. Jelenleg is verseskötete készül, Lélekvirág címmel.

Prózában is szívesen alkot, történeteihez az életből merít

Dr. Urbán-Szabó Bélának nemrég jelent meg novellája, Bicegő élet címmel.

– Bár nem jellemző az, hogy mozgássérültekről írok, ez kivételesen egy ilyen emberről szól. Úgy tud közlekedni, hogy a kerékpárját használja mankónak, és szállítóeszköznek, ha például az állatoknak tápot kellett vinni.

Van egy fia, aki segít neki, és egy fatelep a faluban, ahonnan mindenki ingyen hordja a fűrészport, ugyanis ezt teszik a jószágok alá. Ő is kimegy a fatelepre, de valamiért összeszólalkozik annak vezetőjével, aki ezért megtiltotta neki, hogy vihessen fűrészport.

De ő csak szeretett volna, mégis vitt belőle, ezért feljelentették lopásért. Az fogott meg a témában, hogy a kiskorú veszélyeztetése is vádpont volt a mozgássérült apa ellen, a vád szerint ugyanis lopáshoz kérte a fiú segítségét.

De a fiú nem a lopásban segített, hanem a mozgásban. Én képviseltem az apát, így ismertem meg a történetet. Azt a fűrészport, amit hulladékként kidobtak, ő elszállította, ahogy mások is, úgymond ezzel még jót is csinált.

Ezt lopásnak minősítették, és mert a gyerek segített a mozgássérült apjának, azt kiskorú veszélyeztetéseként fogták fel. Ezt nagyon igazságtalannak tartottam, ezért írtam meg a történetét – mondja a novelláról az író.