MÚLTIDÉZŐ

2019.02.23. 13:30

Tudta? Sokáig két dzsámija is volt Szolnoknak

„A török templom olyan templom, ahonnan lejár a harang ebédelni” – írta egyik régi írónk valamikor. Persze itt nem a megszokott zengő bronzhangszerről van szó, hanem a törökök sajátos, élő harangjáról, a müezzinről.

Szathmáry István

A szolnoki dzsámi és minaret feltárása

Forrás: Boros Gáspár/DJM

A török inkább ágyúnak használta a drága bronzot, amitől még harangozhatott volna nyugodtan, de neki biztosan így esett jobban. Ilyen élő harangunk 130 évig nekünk is volt Szolnokon, sőt, egyszerre kettő is, mert sokáig két dzsámija, török temploma is volt városunknak.

Azokból szólította a napi ötszöri imára Allah zengő szavú szolgája az igazhitűeket. A müezzin egyébként nem volt buta ember, mert rikoltozás közben mindig befogta a saját fülét, amire biztos jó oka volt. Az egyik dzsámi magában a városban volt, arról nem sokat tudunk, a másik a várban állt, a mai konkurencia, a Vártemplom mellett.

Alapjait már 1951-ben felfedezte Kaposvári Gyula múzeumigazgató, pontos méretét 1973-ban állapították meg, egy Csányi Mariettával együtt végzett hitelesítő ásatáson. Valószínű kinézetét végül Kertész Róbert tette közzé képi formában. A mai plébániakerítés mellett sétálva pont fölötte jár, akit arra visz a dolga.

A török kimenetele után keresztény templommá alakított dzsámit rossz állapota miatt 1821-ben elbontották, kövei jórészt a Vártemplom falában léptek ismét egyházi szolgálatba. Annyi érdekessége még volt a dolognak, hogy a törökök nagyon számon tartják a világon szertehagyott emlékeiket. Külön szervezet foglalkozik a felderítésükkel és esetleges renoválásukkal, illetve fenntartásukkal. Tudtommal mifelénk is tapogatóztak egykori templomuk esetleges újjáépítése felől, de végül nem lett komoly folytatása az ügynek.

A szolnoki dzsámi és minaret feltárása
Fotó: Boros Gáspár/DJM

A végvári katona, meg a balszerencsés müezzin

A valláskritika különös módját választotta pár száz évvel ezelőtt egyik nagy hírre emelkedett vitéz magyar katonánk. A fél szeme után Vak Bottyánként tisztelt Bottyán János, akinek halálát is úgy jelentették be, hogy „Béhunyta másik szemét is”, végvári katonaként egyszer besétált szétnézni az egyik török végvárba. Éppen a minaret alól figyelgette az ottani életet, amikor a feje fölött a müezzin nagy buzgón rázendített a mondókájára. A nem éppen humorérzékéről ismert daliát annyira felingerelte a váratlan rikoltozás, hogy felszaladt a toronyba és se szó, se beszéd, egyszerűen lehajította onnan a törököt. Utána nyakába szedte a lábát, s mire észbekapott az őrség, régen kívül is volt a várkapun.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!