Szivárvány Citerazenekar

2020.02.06. 11:30

KÓTA-díjjal ismerték el Csider István túri citerás életművét

KÓTA-díjjal ismerték el a túri népzenetanár, Csider István életművét a közelmúltban. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének legmagasabb kitüntetését Budapesten vehette át.

Szabó Lilla Laura

Csider István tanár kategóriában vehette át az elismerést

Fotó: Szabó Lilla Laura

Az eseménynek a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium díszterme adott otthont. A rendezvényre Mezőtúr polgármestere, Herczeg Zsolt is elkísérte.

– A citerával való kapcsolatom több mint ötven éve kezdődött – kezdte Csider István. Gyermekként a házuk padlásán bukkant egy régi darabra, és addig kérlelte a szüleit, míg húrt vásároltak az eszközre. Édesanyja lánykorában citerázott egy kicsit, gyerekkori barátnőjét, Gyalog Magdát viszont elismert citerásként tartották számon.

– Anyukám megkérte, hogy tanítson engem. Elvállalta, a lakásán adott órákat. Hamarosan több fiatal is érdeklődni kezdett, így a városi művelődési központban citeraszakkört indítottak.

– A kezdeti húsz-egynéhány főből végül csak hárman maradtunk egy év múltán. 1970-et írtunk ekkor, innen számítjuk a Szivárvány Citerazenekar megalakulását – avatott be István.

Csider István tanár kategóriában vehette át az elismerést
Fotó: Szabó Lilla Laura

Idővel négyfősre bővültek, Iván Jánossal. Ahogyan fogalmazott, az egykori „kemény magot” képező alapító zenészek közül ma már csak ő él.

– Sajnos Mikó Panni – a későbbi feleségem – fiatalon, ötvenévesen elhunyt. Ványai Gyurka és Huszár Józsi barátaim szintén az égi zenekarban zenélnek már.

A kezdeti időkben is sokat jártak fellépni. Mivel akkoriban nem volt minősítés a citerások részére, Istvánék szerveztek egy megyei minősítő hangversenyt. Ebből később hagyomány született.

– Rengeteg élményünk volt együtt, ’82-ben Kiváló Együttes címet szereztünk, sok külföldi fellépést köszönhetünk a citerának. Számos elismerést kaptunk, a legbüszkébbek a Csokonai Vitéz Mihály közösségi díjra vagyunk. A zenekar egyébként jelenleg is működik, kilenc fővel. Tagjai között ifjú tehetségek is zenélnek. Két Aranypáva nagydíjunk van. Ezek emlékplakettje nagyon különleges! Gonda István mezőtúri keramikus készítette őket, aki a népművészet mestere is! – mondta.

A Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola 1998-ban nyitotta meg kapuit a népzene előtt. Megannyi gyermek szerette meg a citerazenélést. Több ifjúsági zenekar is alakult, mindannyian sikeresek lettek. A mezőtúri együttesek húsznál is több Arany Páva-díjjal büszkélkedhetnek.

– A KÓTA-díjra nagyon büszke vagyok, mert úgy érzem, hogy egy élet munkáját ismerték el vele. Bár nyugdíjba készülök, a továbbiakban is olyan szeretettel és lelkesen tanítom a fiatalokat és az idősebbeket, ahogyan egész életemben tettem.

Ötvenéves jubileumot ünnepelnek

A Szivárvány Citerazenekar jeles évfordulóra készül. Immáron ötven éve léteznek, ezt méltó módon szeretnék megünnepelni. Néhány baráti zenekarral korábbi műsorszámokat adnak majd elő. Vendégeik között Kovács Nóri népdalénekes, valamint Birinyi József népzenekutató, a KÓTA társelnöke, a Hungarikum Szövetség elnöke is jelen lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!