hagyományőrzés

2020.03.31. 11:30

Jubileumi évfordulót ünnepel a besenyszögi népdalkör

Jó hangulatú fellépések, számos tájegység népdalai. A besenyszögi Ringó Rokolya Népdalkört öt éve alapították, az elmúlt időszakban az ország különböző pontjain léphettek színpadra. A generációkon átívelő munka eredményeként KÓTA arany minősítést nyertek el.

P. Pusztai Nóra

A besenyszögi Ringó Rokolya Népdalkör KÓTA arany minősítést szerzett

Forrás: Beküldött fotó

Öt éve működik a városban a Ringó Rokolya Népdalkör. Az énekesek vezetője a népzenész és zenepedagógus Vindeizen Éva, aki a fellépések alkalmával citerán és furulyán is kíséri a dalokat.

– Még 2015 februárjában alakultunk a művelődési ház csoportjaként – kezdte a népdalkör történetét Vindeizen Éva, aki kifejtette, hogy a vidám hangulatú társaság célja a hagyományápolás mellett az is, hogy az ország számos pontján képviseljék a települést.

A születésnapját ünneplő népdalkör már az alakulása után egy évvel részt vett a térségi minősítő versenyen, ahol kiváló fokozatot ért el. Még abban az évben jelentkezett a KÓTA országos minősítésre is, ahonnan arannyal tértek haza. Minden héten vasárnap próbálnak a helyi Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár egyik termében, ha az idő sürgeti őket, akkor csütörtökre is beiktatnak egy éneklést. Havi szinten egy-két helyen lépnek fel. Nemcsak a helyi rendezvényeken és a környező településeken, hanem egyebek mellett Csepelen, Abonyban, Törökszentmiklóson és Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya Bazilikában is szerepeltek már.

A besenyszögi Ringó Rokolya Népdalkör KÓTA arany minősítést szerzett
Fotó: Beküldött fotó

– A népdalok körét folyamatosan bővítjük, az aratás idejére, augusztus huszadikára, advent idejére vagy Trianon alkalmából különleges népdalcsokrokat állítunk össze – mondta Éva, aki azt is hozzátette, hogy a dalok többségének ötlete tőle származik.

– Szívesen hallgatok felvételeket, most a kalotaszegi tájegység dalaival készülünk. Jelenleg online gyakorolunk. Feljátszottam és felénekeltem a csokrot, hogy otthon mindenki meg tudja hallgatni, és elsajátíthassa a nótákat – emelte ki a vezető.

– A dalokat köcsögdudán is kíséri az egyik tagunk, aki maga készítette hangszerét, de citera és furulyaszó is színesíti előadásunkat – részletezte Vindeizen Éva.

A körben tizenketten énekelnek együtt, nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlásra is. A Vindeizen család három generációja áll egyszerre a színpadon, anya, lánya és unokája énekelnek együtt a Ringó Rokolya Népdalkörben.

A gulyásfesztiválon is bemutatkoztak a besenyszögiek

Több különleges alkalmat kiemelt Danyi Gyuláné, amikor a legemlékezetesebb fellépésekről kérdeztük.

– Tavaly Szórópusztán rendezték meg az öregdiákok találkozóját, az nagyon jól sikerült, nagy élmény volt, de különleges volt az Abonyi dalok estje és a csepeli dalostalálkozó, ahova az ország minden pontjáról hívtak meg népdalköröket – mondta a csoport koordinátora.

Kiemelte, az elmúlt évben a szolnoki gulyásfesztiválon az „Ország Népdala” programjára is a Ringó Rokolyát kérték fel, hogy állítsák össze az alföldi és jászkunsági dalokból álló csokrokat, amit számos népi együttes tanult meg a közös fellépésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!