hatszáz éves

2020.03.21. 20:00

Templom a templom alatt: gótikus szentélyt tártak fel Kenderesen

A kenderesi református templom belsejének felújítása során bukkantak rá egy korábbi, gótikus stílusban épített szentély alapfalaira, melynek feltárását a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársai végzik. A részletekről Polgár Zoltánt, a múzeum régészét kérdeztük.

Daróczi Erzsébet

Fotó: Daróczi Erzsébet

– A felújítási munkák kapcsán kerültek elő a templom épületében a korábbi épületalap nyomai. Ennek kezdtük meg a feltárását. Úgy tűnik, egy XIV. század közepi, gótikus stílusban épült szentély maradványaira bukkantunk. Az oklevelekből kiderül: 1352-ben vásárolták meg a települést a kunok, és az 1350–60-as években építettek itt egy templomot, amit Szent Mihály nevére szenteltek fel. Vélhetően ennek találtuk meg az alapozását. A leletanyagban van körülbelül húsz darab pénzérme, a legkorábbiak Zsigmond király veretei az 1380–90-es évekre tehetőek.

– Találtunk néhány érdekességet is a szentély alapfalaiban: egy korábbi épületből odakerült freskódarabot, a templom főhelyén, a diadalív alatt pedig két temetkezést. Mindkettő a XVI–XVII. század tájékáról való. Egy hölgy, pártával eltemetve – a párta maradványait a múzeumban vizsgálják majd –, és volt mellette egy férfi, akinek még nem tudtuk teljesen feltárni a sírját. Mindkettejüket a főhelyen temették el, ami azt jelenti, hogy a templomba a kegyúr és családja temetkezhetett, vagy olyan adományozók, akik nagy értéket adtak a templomnak. Ha szerencsénk van, talán ki tudjuk deríteni, kik lehettek – sorolta Polgár Zoltán, akitől megtudtuk, sokat bolygatták a templom belsejét: a török háborúk, az első foglalóháborúk (1526–41) is érintik a környéket, valamint a tizenöt éves háború, és a töröktől visszafoglaló háború is. Úgyhogy több alkalom volt arra, hogy ezt a templomot felgyújtsák, esetleg elpusztuljon. Megtalálták ennek a nyomait, amik majd a publikációkban lesznek elérhetőek.

– Mennyire jelentős magyar­országi szinten a talált lelet?

– Egy régésznek természetesen mindig az a jelentős, amit ő talál. Ez egy vidéki gótikus templom, amiből az Alföldön nem sok maradt meg. Mivel az építőanyag eléggé nehezen volt hozzáférhető, a téglákat sok helyen széthordták. Ezt a templomot ez nem érintette, úgyhogy szerencsénk van. A leletek nem egyedülállóak, de mindenképpen jelentősek. A feltárás, dokumentálás után a műemlékvédelmi szakemberek irányításával, a megfelelő anyagok felhasználásával a templomot visszatemetjük, hogy a százötven évvel későbbi kutatóknak is feltárhassák. A leleteken a restaurátoraink dolgoznak majd a múzeumban. Március 24. az utolsó munkanapunk, akkor átadjuk a terepet a kivitelezőnek – árulta el a régész.

Cseh Judit református lelkész elárulta, a református egyházközség az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott támogatást a templom és a parókia felújítására.

– Kiválasztottuk a tervezőt, a lebonyolító céget, valamint a kivitelezőt, és elkezdődtek a munkák, melyek nagyon sok érdekességgel szolgáltak. Hayde Tibor építész terveit ismerve mondhatom, nagyon szép lesz a felújított templomunk – mondta a lelkész.

– A parókia 1938-ban épült vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó támogatásával, itt csak tetőcsere lesz. Valószínűleg már az Árpád-korban is volt Kenderesen templom, szentséghely. Ez a kalotaszegi stílusú az 1930-as években, a kormányzó segítségével épült. A feltárás befejezése után folytatódnak a munkák, a régi bútorzat kerül vissza felújítva. Az orgona alatt megmaradt néhány kazetta, ezek a szószékhez kerülnek, így mutatósabb, kalotaszegibb stílusú lesz a templombelső. A kivitelezőkkel Kormos Laci bácsi és Györfi Lajos anyagából dolgozunk. A tervezővel egyeztet­ve, a férfikarzat részén kiállí­tást készítünk régi iskolai könyvekből, fotókból a templom múltjából – sorolta terveiket Cseh Judit.

A szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársai kedden fejezik be a régi templom feltárását
Fotó: Daróczi Erzsébet

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!