galériával

2020.08.04. 17:30

Különleges alkotások készültek a szolnoki bronzöntészeti szimpóziumon

Közel húsz kisplasztika és egy nagyobb alkotás is készült a VII. Bronzöntészeti Szimpóziumon, Szolnokon. Mivel nemrég adták át a megújult művésztelepet, így az idei alkotófolyamat nagy része még a Dr. Hegedűs T. András Szakiskola egykori épületében zajlott.

Molnár-Révész Erika

– Különleges volt az idei szimpózium, mert visszaköltözhettünk a felújított Szolnoki Művésztelepre. Az előző két évet a felújítás miatt teljes egészében az ideiglenes műhelyekben töltöttük. Ez évben a koronavírus-járvány és a költözés miatt nem hirdettük meg szélesebb körben az eseményt. Jellemzően az alaptagok jöttek el, akik nagyrészt szolnoki szobrászművészek, rajtam kívül Pogány Gábor Benő, Révi Norbert és Szabó György. Emellett három vendégalkotó érkezett Boros Miklós János, Gálhidy Péter és Gilly Tamás személyében – mondta Baráth Fábián szobrászművész.

Az utolsó simításokat, vagyis a cizellálást viszont már a megújult művésztelepen végezhették el az alkotók.

– Ez azt jelenti, hogy amikor az öntés után a formából előkerül a nyers öntvény, azon maradnak kisebb-nagyobb hibák, például azért, mert a forma repedéseibe befolyik a bronz. Ezeket az alkotók különböző eszközökkel, csiszolókkal, kalapácsokkal eltávolítják, vagyis előkészítik a patinázáshoz, ami majd megadja a szobor végső színét. A két utóbbi viszonylag hosszadalmasabb munkafolyamat, és az elmúlt évek tapasztalatai is azt mutatják, hogy két hét alatt nem lehet kész műveket létrehozni. Általában a szimpózium ideje alatt az öntésig jutnak el a művészek, így az esemény után is tovább dolgoznak az alkotásokon – osztotta meg a tapasztalatokat a szobrászművész.

Az elkészült munkákból a festészet napi programsorozat részeként, a Damjanich múzeumban nyílik majd kiállítás, várhatóan október közepén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!