kulturális örökség napja

2020.09.17. 07:00

Először rendeznek irodalmi napokat Szolnokon

Bár a hivatalos megnyitó csak csütörtökön lesz, már szerdán megkezdődtek a Szolnoki Irodalmi Napok a Szandaszőlősi Fiókkönyvtárban, ahol délután öt órakor Péterfy Gergely József Attila-díjas íróval beszélgettek.

Molnár-Révész Erika

Szeptember 16. és 22. között emellett számos irodalmi rendezvénnyel és színes családi programmal várja a résztvevőket a Hild Viktor Könyvtár, a Verseghy Ferenc Könyvtár, illetve a Kossuth-tér.

– Hagyományosan az Ünnepi Könyvhéten, nyáron tartjuk a többnapos kulturális programunkat, de idén ezt a járványhelyzet felülírta, így a szeptemberre tervezett eseményt Szolnoki Irodalmi Napok néven rendezzük meg – kezdte az erről szóló sajtótájékoztatót kedden Czakóné Gacov Katalin, a Verseghy Könyvtár igazgatója. Elmondta, a csütörtök délután négy órakor kezdődő megnyitón kihirdetik az „Írd ki magadból” pályázat nyerteseinek nevét is.

– Több mint tíz, felnőtt, ifjúsági és gyermek irodalmi program várja az érdeklődőket. Fontosnak tartottuk, hogy több helyi szerző is megjelenjen. Ezért a programok között Bajnai Zsolt Eltűnt városháza című könyvének bemutatója, Lázár Balázs H úr hagyatéka című verseskötetének bemutatója, valamint Ligeti Éva Mások című versválogatásának bemutatója is szerepel – sorolta a könyvtár vezetője.

Szombaton a kulturális örökség napja alkalmából további színes családi programokkal várják az érdeklődőket, ezen a napon a Damjanich János Múzeum is ingyen látogatható. A könyvtár vezetője az események résztvevőit kérte a járványügyi szabályok betartására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!