TÖRÖKSZENTMIKLÓS/SZOLNOK

2020.12.29. 11:30

Aranybojtos táncos címet nyert el mezőségi legényesével Kristóf

„Nagyszerű táncos és nagyszerű legényke ez a Csermák Kristóf. Most is majd’ egy időben két helyen öregbítette közösségünk hírnevét!” – ajánlotta be legfrissebb sikerei közzétételére a tizennégy esztendős ifjoncot Kabdebon Szabolcs, a szolnoki Tisza Táncegyüttes művészeti vezetője. No, de mit is tud valójában ez a fiatalember?

Mészáros Géza

Forrás: Beküldött fotó

A rövid évelőt és a lélegzetvételnyi nyarat leszámítva, más rendezvényekhez hasonlóan, idén a néptáncversenyek is rendhagyó módon, a virtuális térben zajlottak. Így például a budapesti „A Te lábad fűzfavessző!” II. Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Legényesverseny, illetve a horgosi XIII. Vajdasági Szólótánc Fesztivál. A tizennégy esztendős Csermák Kristóf mindkettőre jelentkezett. Korosztályában az előbbi versenyen a legjobbaknak járó Aranybojtos táncos címet szerzett, míg az utóbbin második helyezést ért el.

– Törökszentmiklóson élek a szüleimmel, a helyi Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyolcadikos diákja vagyok – értük utol Kristófot a napokban.

– Az alaptantárgyakon kívül néptáncra járok. Ez hetente egy-két testnevelésórát vált ki, és már évek óta részt veszek a programban. Az iskola néptáncosai közül többen is tagjai vagyunk a szolnoki Tisza Táncegyüttes utánpótlásának, valamint a Corvinka csoportjának. Számos fellépésünk volt már, továbbá versenyeken is szerepeltünk, de most először fordult elő, hogy nem testközelből, hanem a világhálón keresztül mutathattuk be tudásunkat. A fővárosi és vajdasági versenyre egyaránt videófelvételek beküldésével lehetett jelentkezni. A zsűri a legapróbb részletekig kielemezte a pályaműveket, mivel a szokásoktól eltérően nem csupán folyamatában vizsgálhatta, hanem bármely ponton megállíthatta, vagy visszanézhette a versenytáncokat.

Kristóf tovább öregbítette a Tisza Táncegyüttes hírnevét
Fotó: Beküldött fotó

– Én egy magyarpalatkai korcsost és egy lassú magyar táncot küldtem a fővárosi versenyre, a vajdaságira pedig egy kalotaszegi legényest, valamint egy Martin György gyűjtéséből összeállított táncegyveleget. Mivel nem láttam arcokat, nem éreztem a nézők és a zsűri pillantásait, hosszú napokig nem tudtam, jól vizsgáztam-e, avagy elrontottam valamit – osztotta meg az élményeit Kristóf. A törökszentmiklósi legény azt is elárulta, hogy a lépéseket a világhálón, a Videotoriumon keresztül tanulta el.

– Kristóf nagyon lelkes és tehetséges – felelte érdeklődésünkre Bólya Dávid, a fiatal néptáncos felkészítője, a Tisza Táncegyüttes táncosa.

– Normál esetben egy versenyre való felkészülésbe feccölt munka hozzávetőlegesen 70/30 százalékban oszlik meg a tréner és a táncos között. A járványhelyzet hozta óvintézkedések és a virtuális térben való jártasság azt eredményezte, hogy az említett arány megfordult. A táncosnak több lett a feladata, sok esetben saját magát kell kijavítania. Ez azt is jelenti, hogy professzionálisabbá válnak a táncosok. Ezért határozottan úgy vélem, hogy Kristóf aranyos és ezüstös sikere most jóval többet ér, mint hagyományos körülmények között – elemezte szakmai szempontok alapján is Csermák Kristóf remek eredményeit Bólya Dávid.

Kristóf reálpályára készül, és jó esély van rá, hogy a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban kezdi majd meg a középfokú tanulmányait jövő ősszel. Egy azonban biztosra vehető: a néptánccal nem hagy fel. Ugyanakkor azt sajnálja, hogy mostanság nem jutott el kedvelt erdélyi táborhelyeire, ahol nem csupán a látvány és a hangulat varázsolja el, hanem az archaikus népi kultúra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!