Kultúra

2021.06.14. 17:30

Helyi népdalokból készül kiadvány Abonyban

Hiánypótló kulturális örökségvédelmi kiadványt készít idén a város.

Hartai Gergely

– Az Abonyi Tarkaborjú Hagyományőrző, Kulturális, Turisztikai Egyesület Csányi Sándor elnök kezdeményezésével sikeres pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériumához, melynek eredményeként megvalósulhat településünk első, saját népdalait tartalmazó kottáskönyve – tájékoztatott hiva­talos oldalán az önkormányzat. Hozzátették: a könyv DVD-mellékletén valamennyi helyi népdalt előadó múltbéli és jelenkori énekes eredeti hangja hallható, ezáltal hitelesebben tanulható és tanítható a fiataloknak, illetve az eziránt érdeklődőknek.

– Megismerhetjük Abonyi Lajos író által a XIX. század közepén dokumentált népdalaink szövegeit, valamint a Kenesei Klein Ilona és Lajtha László 1913-as kutatásai révén fennmaradt dalainkat, továbbá Paulovics Géza 1959-ben, 62-ben, 64-ben és 66-ban végzett népzenekutatási eredményeit. Ezenfelül megtalálható lesz benne a Széchenyi-díjas Sárosi Bálint 1976-os népzenekutató munkája is – olvasható közleményükben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!