Életre keltik a hagyományos jász viseletet Berényben

– Gorácz József fotókiállítása arról szól, hogyan él tovább a 20. század második felében újjászületett jász viselet. Ahhoz hogy viseletünk történetét áttekintsük, vissza kell menni egészen a jászkun redempcióig – kezdte megnyitóbeszédét Hortiné dr. Bathó Edit. A Jász Múzeum igazgatónője kiemelte, 1745. május 6-án Mária Terézia aláírta azt a diplomát, amelyben visszaadta a jászoknak és a kunoknak a korábban jogtalanul elvett kiváltságait és szabadságát.

A redempció azonban nemcsak azt jelentette a jászok számára, hogy ismét kiváltságokat élveztek és szabadokká váltak, hanem egy olyan társadalmi és gazdasági fellendülésnek is utat nyitott, amely jelentősen befolyásolta fejlődésüket.

– A redempció után anyagi jómód köszöntött az itt élőkre, amely az élet számos területén meglátszott, még a viselet változásán is tetten érhető volt.

Egy tehetős polgár meg tudta vásárolni a rendkívül drága kelméket, amelyeket abban az időben a görög kereskedők árusítottak. A gazdasági fellendülés „kiszínesítette” a jászok korábban visszafogott viseletét, és életre hívta az általunk ismert parasztpolgári öltözetet – vázolta az előzményeket a kiállítóhely vezetője.

Elhangzott, a redempció utáni parasztpolgári viselet számos jellegzetes darabból állt össze. Megjelent a földig érő viganó, amit felsőszoknyának nevezhetünk. Alatta három-négy fehér alsószoknyát, illetve pendelyt hordtak a nők. A szoknyára kecele került, ami csípőtől csípőig ért. A felsőtestre habos ujjú fehér ingvállakat vettek fel, a szoknya anyagával azonos színű és díszítésű pruszlikkal, melyet ma mellénynek mondanánk. Később aztán megjelent az úgynevezett nyárika, ami már egy polgári hatásra született felsőruházati darab volt. A hosszú ujjú, elöl gombos, bélelés nélküli ruhadarab bélelt változattal is rendelkezett. Ezt hívták öltönynek.

– Az öltöny szó hallatán ma már férfiruhára gondolunk, de akkoriban a férfiak nem hordtak ilyet, nem is ismerték az öltözetükre ezt a szót. A hölgyek által viselt öltöny nagyon drága ruhadarab volt, nem tudta bárki megvásárolni – folytatta Hortiné dr. Bathó Edit. Emlékeztetett, 1865-ben úgy jellemezték a templomból kijövő jász nők öltözetét, hogy „a jász asszonyok csak úgy úsznak a selyemben”.

– Azt gondolom, ez ma is igaz, hiszen ugyanazt a jász viseletet rekonstruáltuk és elevenítettük fel, mint amiben őseink jártak egykor – taglalta.

A férfiak már jóval egyszerűbb ruházatot öltöttek magukra azokban az időkben. Esetükben kétféle összeállítást lehetett megkülönböztetni. Létezett a bőgatya, vagy ahogy akkoriban nevezték, a lábravaló. Ennek szűkebb változatában arattak vagy a ház körül dolgoztak. Az ünneplő lábravaló ellenben jóval bővebb volt, az alját pedig kirojtozták. Felsőtestükre általában borjúszájú inget vettek, később pedig mandzsettásat. Erre került fel az ujjatlan dolmány, amely állónyakú volt. Egyéb alkalmakkor pedig díszítés nélküli posztómellényt vett fel a férfinép. A módosabbak posztóból vagy bársonyból készült, rókaprémmel szegélyezett mentét hordtak. Nem csak a férfiak, a nők is. Ugyancsak a gazdag redemptus férfiak körében terjedt el a zsinóros posztónadrág.

– Addig viselet egy ruházat, amíg része a kötény, van bőszoknya, illetve megtaláljuk az említett ruhadarabokat is.

– Ám amikor mindezek eltűnnek, akkor már nem beszélhetünk viseletről. Az első világháború teljesen véget vetett a jász viselet használatának. Azok a férfiak, akik hazatértek, már nem vették vissza a bőgatyát, helyette inkább egy általános, paraszti öltözetet kezdtek el hordani, mely ruházat mindenhol egyforma volt – részletezte az igazgatónő.

A hagyományos jász öltözékek újjászületéséhez nagyban hozzájárult a Jászság Népi Együttes. Amikor ugyanis elkészült az első jászsági tánckoreográfia, jászsági ruhára is szükség volt. Másrészt pedig, 1995-ben, a redempció 250. évfordulóján, a jászok és a kunok összefogtak, hogy egy egész éven át tartó ünnepségsorozatot rendezzenek. Mindez érintette Túrkevét, Kiskunhalast, Karcagot, Jászberényt és más környékbeli településeket. Ekkortájt keresték meg a múzeumot civilek a jász viseletet illetően. Mondván, hogy a redempciós ünnepségeken ebben szeretnének megjelenni. Elkezdődött hát a viseletek varrása...

– Sok ember gondolta úgy, hogy viseletet varrat magának, ami véleményem szerint óriási dolog. Ahogyan az is rendkívüli, hogy voltak és vannak varróasszonyaink, sőt, üzletek specializálódtak az alapanyagokra, díszítő matériákra.

– A legfontosabb mégis, hogy mi, jászok, be tudtuk illeszteni a viseletet az életünkbe. Természetesen, nem úgy használjuk az öltözeteinket, mint kétszáz éve. Sokkal inkább úgy, mint a franciaországi bretonok, vagy ahogyan a skandináv országokban, azaz ünnepi alkalmakkor – összegezte szavait Hortiné dr. Bathó Edit.

Gorácz József fotográfus képei arra helyezik a hangsúlyt, hogy a ma élő jász családoknál milyen módon jelenik meg a térségi viselet. A számos tradicionális öltözéket bemutató fotóválogatásban férfi-, női és gyermeköltözeteket egyaránt megcsodálhat a nagyközönség.