köszönetnyilvánítás

2021.07.28. 12:39

Különleges falat adományoztak a tiszasülyi könyvtárnak

Látványos, az intézmény szellemiségéhez illő dekorációval ajándékozta meg a tiszasülyi könyvtárat és az ott dolgozókat egy helyi lakos. Viziné Boda Annamária kiselejtezett régi kiadványokból saját kezűleg készített egy könyves falat és lepte meg vele – előzetes egyeztetés után – a könyvtárosokat.

Kovács Berta

Viziné Boda Annamária készítette a könyves falat

Forrás: Beküldött fotó

– Négy éve láttam az interneten hasonló, könyvekből készült falat, az nagyon megtetszett – árulta el a kreatív hölgy, aki egyébként korábban nem egy könyvtári programot segített aktívan. Például a szülők által gyerekeknek szervezett bábelőadásokból is kivette a részét, ahol a figurákat is az anyukák készítették. Mint mondta, nagyra becsüli a könyvtárban dolgozók munkáját, a könyvtárvezetőt, és szerette volna valamivel elismerését kifejezni.

Egy OSB lap szolgált a díszlet hátteréül, ehhez rögzítette, csavarozta a régi, kemény borítású könyveket.

– Úgy raktam össze, hogy olvashatók versek, idézetek, kötelező olvasmányok részletei, és láthatók képek, illusztrációk is

– emelte ki az alkotó.

– Mindegyik kiadványt végiglapoztam, hogy kiválasszam a legérdekesebb oldalakat. Igyekeztem olyan szövegeket keresni, ami a gyerekek figyelmét is felkelti, így minden korosztály találhat hozzá közel álló olvasnivalót.

– Nekem, mint művelődésszervezőnek nincs annál nagyobb öröm, mint amikor településünk lakóinak kezdeményező készségével szembesülünk, amikor ötleteikkel, elképzeléseikkel keresnek meg minket.

Sok programunk is az együttgondolkodásnak köszönhetően valósulhatott meg – vallotta Balaton Mária művelődésszervező, a könyvtár és a művelődési ház vezetője.

Viziné Boda Annamária készítette a könyves falat
Fotó: Beküldött fotó

A sajátos alkotásnak már találtak is megfelelő helyet. A könyvtárban kialakítottak egy zenesarkot, nemrégiben ugyanis hangszereket – egy zongorát és hegedűt – kapott adományként az intézmény. A könyves dekoráció e helyen díszíti a falat.

Viziné Boda Annamária pedig azt is megsúgta, a közeljövőben tervezi egy újabb, könyvtárnak szánt alkotás elkészítését is. Egy könyves asztalt szeretne összeállítani, szintén régi, kiselejtezett könyvek hasznosításával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!