Király György

2021.12.09. 06:58

Különdíjjal jutalmazták a Szolnoki Művésztelep alkotójának portréját

Díjazták a Szolnoki Művésztelep alkotóját, Király Györgyöt a hatvani XXIII. Arcok és Sorsok Országos Portré Biennálén. Az idei esemény az Arcok és sorsok címet viselte, a szolnoki festőművész két alkotását is nevezte. Tűnődő című festménye végül különdíjas lett.

Köllő Judit

Király György alkotásával, a Tűnődő című képpel

Forrás: Beküldött fotó

– Mostanában a Különös csendek sorozatom alkotásaival foglalkozom – mondta hírportálunknak a festőművész. – Ettől kicsit eltérő, mégis hasonló a Különös portrék című képsorozatom, melyben olyan művek születtek, melyek magába révedő, visszahúzódó alakokat ábrázolnak. Ilyen a Tűnődő című festményem is. A portréval olyan jellemvonást próbáltam megjeleníteni, ami sok emberben fellelhető, ez pedig nem más, mint a befelé figyelés, illetve az elcsendesedés – tette hozzá Király György.

Portréit az őszinteség, az egyetemes emberi vonások és az élethű ábrázolás jellemzik.

– A belső légkör megjelenítése a legfontosabb számomra – mesélte az alkotó. – Így mindenki felismerheti az elcsendesedés pillanatát. Pár évvel ezelőtt Nürnbergben jártam egy ösztöndíj keretein belül, ahol olyan portrékat készítettem, melyek a kizártság érzését keltették. A festmények bekötött szemű és ajkú embereket ábrázoltak. Mindez mára a valóságunkká vált, hiszen az elmúlt időszakban mindnyájunk számára fontossá vált a belső figyelem.

Király György alkotásával, a Tűnődő című képpel Forrás: Beküldött fotó

Az alkotó a Deutscher Akademischer Austausch-dienst (DAAD) ösztöndíj keretében valósította meg a Különös portrék sorozatát is, mely inspirálta a XXIII. Arcok és Sorsok Országos Portré Biennáléra beadott munkáit.

– A portrékat először modell alapján, rézkarctechnikával készítettem – beszélt a folyamatról a művész. – Majd olajképet festettem a rézkarcról. Mindennek sikere volt, így egy nürnbergi képzőművészeti pályázaton, a Nürnberger Nachrichten Kunstpreis keretében beválasztották munkáimat a legjobbak közé. Több gyűjtő meg is vásárolta a munkáimat. Nagy öröm volt számomra, hogy ebben a tizennégy hónapban szabadon foglalkozhattam a munkáimmal, így a Különös portrék című sorozatom is ezáltal jöhetett létre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!