Stimulart projekt

2022.01.21. 17:00

Kreatív filmpályázatot hirdettek Jászberényben

Összesen huszonnyolc videófilmet küldtek be.

Illés Anita

Rabi-Nagy Gergő pályaművét első, Habencius Hannáét második, míg Hőgye Istvánét különdíjjal jutalmazták Forrás: Pesti József

Közel harminc alkotás érkezett a Stimulart projekt Kreatív filmem elnevezésű pályázatára. A fiatalok olyan rövidfilmeket készítettek, melyek bemutatták, hogyan élik meg a kreativitást a hétköznapjaikban.

A pályázatra huszonnyolc videófilmet küldtek be. A háromtagú zsűri különböző szempontok alapján bírálta el és pontozta a műveket. Figyelembe vették többek között az audiovizuális élményt, a technikai megoldások újszerűségét, a helyi üzenetet és kötődést, valamint a kreativitás és kultúra kapcsolódását.

Az eredményhirdetést a Roomli-kreatív ponton tartották a minap.

Első helyezést ért el Rabi-Nagy Gergő Logiscool – Egy kreatív hely című kisfilmjével, melyben bemutatta az élményalapú programozás iskoláját. Második Habencius Hanna lett Életem mentorként című alkotásával. Hőgye István Nagymamám című rövidfilmjét pedig különdíjjal jutalmazták.

A közösségi oldalon megosztott információ szerint a nyertes videófilm és a további két díjazott pályamű folyamatosan megtekinthető a Roomli-kreatív pont kivetítőjén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!