Díjazás

2022.01.27. 19:50

Rangos elismeréseket adtak át a kultúra napján Tiszaföldváron

A Magyar Kultúra Napján Tiszaföldváron is megtartották az immár hagyományos városi ünnepséget. A rendezvény során a település rangos kitüntetéseit is átadták a nemrégiben felújított művelődési ház nagytermében. A képviselő-testület idén kulturális szakmai díjjal ismerte el Vincze Zsuzsanna, énekes munkásságát.

P. Pusztai Nóra

Az ünnepség végén egy közös képre is összeálltak a díjazottak

Forrás: Beküldött fotó

A helyi Hajnóczy József Gimnázium diákjainak vers- és próza-, valamint táncelőadása, illetve homokanimáció is színesítette a szombati kultúra napi ünnepséget a tiszazugi városban. A hagyományok szerint eme jeles napon adják át azokat a kitüntető címeket, melyekről a képviselő-testület tagjai döntöttek. 

A díjakat a városban élő, szakterületükön kimagaslóan jó munkát végző személyek részére ítélik oda, idén szakmai kulturális elismerést vehetett át Vincze Zsuzsanna, énekes, aki már felnőttként, 2004-ben indult el a tökéletes hangképzés elsajátításának útján.

„Több ének- és nótaversenyen is megmérette magát, az operett kategóriában harmadik helyezést ért el. Fáradhatatlanul bővíti repertoárját. Tiszaföldvár kulturális életének az elmúlt bő évtizedben meghatározó, lelkes és önzetlen tagjává vált, hiszen a város rendezvényeinek színesítéséért eleget teszt a felkéréseknek és sorra színpadra áll.” – hangzott el a róla szóló méltatásban.

A város sport szakmai díját Szőke István vehette át.

„Életét meghatározza a sport szeretete és az iránta érzett tisztelet. Játékosként, edzőként, játékvezetőként és versenybíróként egyaránt alázattal, sportszerűen viselkedik a pályán. Karrierje kezdetén kézilabdázott, legendás generációkat nevelt ki utánpótlás csapataiból” – emelték ki a sportolóról, aki továbbra is kihívásként tekint a fiatalabb korosztály nevelésére. Arra törekszik, hogy a kézilabda újra a mindennapok részévé váljon Tiszaföldváron.

Idén a képviselő-testület az egészségügyi szakmai díjra a II. számú gyermekorvosi körzet szakorvosát, dr. Boér Erikát találta méltónak. A háziorvos harminc éve dolgozik a településen, munkája során mindig arra törekszik, hogy kölcsönös bizalom alakuljon ki a szülő-gyermek-orvos kapcsolatban.

„Minden tudásával segíti a szülőket abban, hogy gyermekük testi-, szellemi-, pszichés-, szociális fejlődése a megfelelő irányba haladjon. A szülők probléma esetén merik megkeresni és további segítséget kérni.” – hangsúlyozták erényét.

Árvai Irén Erzsébet a helyi családsegítő szolgálat vezetője, végigjárta a ranglétrát, idén a város szociális szakmai díjával köszönték meg segítőkész munkáját.

„A dolgozók szakmai kérdésekben és egyéb problémákkal fordulhatnak hozzá, mindenkin önzetlenül segít. Folyamatosan keresi a lehetőségeket, melyek tényleges támogatást jelentenek a rászorulóknak.” – szóltak tevékenységéről.

Végül a közszolgálati szakmai elismerés zárta a sort, amit a polgármesteri hivatal pénzügyi és adóügyi osztályán dolgozó Erdei János Lászlóné vehetett át.

„Hivatásnak tekinti szakmáját, mely iránt elkötelezett. Munkáját nagyon jó problémamegoldó készséggel, segítő szándékkal, türelemmel, mindenki által elismert odaadással végzi.” – mondták róla a művelődési házban tartott ünnepségen.

Egyedi cipőket terveznek

Fiatal, de folyamatosan fejlődő vállalkozás – a G&T Sportcipő Manufaktúra Kft. – képviselői a város társadalmi és gazdasági életét meghatározó munkájukért részesültek elismerésben. A cég története 2015-ig nyúlik vissza. A márka eddig elért sikerinek köszönhetően a G&T sportcipő neve összeforr Tiszaföldvárral és céljuk, hogy sikeres munkával még több helybéli cipős szakembernek és családjaiknak nyújthassanak biztos megélhetést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!