Alkotások

2022.02.15. 19:55

A hímző szakkör tagjai aktívan szerepet vállalnak Kuncsorba közösségi életében

Szaporodnak az öltések, színesednek a kelmék, hétről hétre szebbnél szebb alkotások készülnek a kuncsorbai hímző szakkörön. A foglalkozásokon jókat is beszélgetnek az asszonyok, akik a település mozgalmasabb eseményeiből is kiveszik részüket.

Rimóczi Ágnes

Gecser Bettina, Nagy Györgyné és Oros Zoltánné a hímző szakkör helyiségében

Forrás: Mészáros János

– Olyanok vagyunk, mint az első osztályos kisdiákok, napról napra tanuljuk az újdonságokat – mondta nevetve Nagy Györgyné. 

– Valamikor régen mindannyian foglalkoztunk hímzéssel, de manapság olyan új technikák vannak, amiket meg kell tanulnunk. Olykor nem is olyan egyszerű a dolgunk, hiszen nem vagyunk már húsz évesek. Előfordul, hogy többször is nekifutunk, ha kell segítünk egymásnak – folytatta mosolyogva Klárika.

Mindez azonban egyáltalán nem veszi el a résztvevők kedvét, kitartóan és lelkesen járnak a foglalkozásokra és rendíthetetlenül alkotnak. 

A közösség tavaly november óta működik, miután a település önkormányzata sikeresen pályázott a Nemzeti Művelődési Intézet „Tudásunkkal kézen fogva” felhívására. A szakkör vezetésével Nagy Györgynét bízták meg, aki örömmel vállalta a felkérést.

– Nagy örömmel fogadtam a megkeresést, és még nagyobb lelkesedéssel vágtam bele a tagtoborzásba. Mindenki hasonló örömmel mondott igent, hetente egyszer heten jövünk össze, mi kuncsorbai asszonyok és jó hangulatban alkotunk a helyi könyvtárban – mesélte el Klárika.

A hímző szakkör vezetője elmondta, hogy a program közel egy éves időtartama alatt tizenöt féle tárgyat kell elkészíteniük különböző technikákkal, különböző anyagokra. 

A zsebkendők és keszkenők készítése még egyszerűbbnek bizonyultak, de vannak darabok, melyek nehezebbnek bizonyulnak. 

– Párnákat, táskákat készítünk, ezeknél olykor már többször meg kell néznünk a videós segédanyagokat, s ha azok után is elakad valamelyikünk, segítünk egymásnak. Nem esünk kétségbe, megoldjuk a feladatokat, jól haladunk a tárgyakkal – emelte ki Klárika, aki hozzátette: nyár végén az elkészített alkotásokból kiállításuk nyílik majd.

A szakkörben tehát mindenkinek jár a keze, de ezek az összejövetelek kiváló alkalmak a jó beszélgetésekre is. 

– Az új esztendőt egy kis eszem-iszommal kezdtünk, virslit ettünk és pezsgőt ittunk a sikeres esztendőben bízva. A foglalkozásokon is jókat társalgunk. Megbeszéljük, hogy ki mit főzött, milyen süteményt készített, akár még recepteket is cserélgetünk. És persze kibeszéljük a tévésorozatokat, ha valaki lemaradt egy-egy részről, beavatjuk a történésekbe. Bármiről is folyik a diskurzus, mindig jó hangulatban telik az a pár óra – tett hozzá Klárika.

A szakkört a pályázati idő letelte után is szeretnék tovább működtetni. Mindehhez már segítséget is kaptak, a település volt varrodájából anyagokat, helyiektől pedig hímzőcérnákat kaptak és az önkormányzat is támogatásáról biztosított a szakkörösöket.

A kézműves asszonyok kuncsorbarátok is

Nagy Györgyné Klárika ahogy elmondta, örömmel vállalta a hímzőszakkör vezetését, hiszen szívesen vesz részt a településen zajló közösségi életben. 

– Sokfelé és félét dolgoztam, tevékenykedtem a helyi könyvtárban is. Manapság is megyek, ha hívnak, szívesen segítem a helyi kezdeményezéseket, veszem ki a részem a programokból. Szívesen sütök süteményeket, készítek grillázstortát is. A szakkör tagjai is hozzám hasonlóan aktívak. Szinte kivétel nélkül tagjai vagyunk a Kuncsorbarátok Egyesületének, így általában részt veszünk a programokon is. A hímzés a pihenés, a kikapcsolódás, egyébként mindannyian jövünk-megyünk, aktívak vagyunk, amíg csak bírjuk – tette hozzá mosolyogva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!