Mesterükkel közösen idézték fel az emlékeket

2022.02.07. 19:55

Számtalan tehetséget indított el a pályán a miklósi Sindel Mihály

Tizenhat év után újra találkoztak a Törökszentmiklósról elszármazott, ma már sikeres és ismert művészek az Ipolyi Arnold Közművelődési Központban, ismét egy közös kiállításon. Bár különböző képzőművészeti ágakban tevékenykednek, egy közös biztosan van bennük, mégpedig általános iskolai rajztanáruk, Sindel Mihály.

Molnár-Révész Erika

Sindel Mihály művésztanár (balra) egykori tanítványával, Mészáros János fotóriporterrel, akinek munkáit szintén megtekintheti a közönség a február végéig látogatható tárlaton, a törökszentmiklósi művelődési központban Fotó: Kiss János

– Nagy örömömre szolgált tanítani, mert nagyon sok ügyes kezű, és a művészetek iránt elkötelezett gyermekkel találkoztam. Törekedtem a tantárgy megszerettetésére, a művészetek iránt fogékony diákok felkarolására. Arra is, hogy a művészet sokféle ágát, területét bemutassam – így emlékszik vissza a népszerű művésztanár, Sindel Mihály azokra az évekre, amikor törökszentmiklósi diákok ezreit oktatta.

Biológia–földrajz–rajz szakon végzett, a diploma megszerzése után azonnal, 1964-ben kezdett dolgozni az egykori Rózsatéri, később Kölcsey Ferenc Általános Iskolában. Nyugdíjazásáig és még azon is túl, 1990-ig tanított gyermekeket. Közben folyamatosan alkotott és alkot a mai napig, akvarellel, tűzzománccal.

– Engem is Sindel Mihály tanár úr tanított rajzolni, amit annyira megszerettem, hogy képzőművészeti gimnáziumba jelentkeztem. A felvételire is ő készített föl. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, nagyon jó vele találkozni, jókat beszélgettünk a kiállításon is.

Megtanította a művészet alapjait, csak éppen a rajzolásból fotózás lett

– ezt már hírportálunk munkatársa, a többszörösen díjazott Mészáros János fotóriporter, végzett fotóművész elevenítette fel.

A gimnáziumban a fotózás művészeti oldalával foglalkoztunk.

– Mivel nagyon sok pályázatot, díjat nyertem, tagja lettem a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, és a Fiatal Művészek Klubjának. Ám érettségi után katonának vittek, miután leszereltem, Budapestről visszaköltöztem Szolnokra. Írtam a megyei lap szerkesztőjének, felvettek, 1986 áprilisában. Vagyis ennek már harminchat éve – mesélte.

Az Ipolyi Közművelődési Központban hét egykori tanítvány és volt tanáruk munkáiból nyílt kiállítás.

Sindel Mihály művésztanár és Mészáros János fotóművész mellett Bernát András Munkácsy-díjas festőművész, Gácsi Barna, illetve Sári Zoltán szobrászművészek, Varga Rita és Várhelyi Csilla festőművészek, valamint Subicz István grafikusművész alkotásait láthatja a közönség. A tárlat február huszonhatodikáig látogatható.

 

 

Nagyon fontos a képi látásmód

A kiállításra kollégánk, Mészáros János munkái közül az embereket ábrázoló képeiből válogatott.

– A művészi és a sajtófotózásnál is elengedhetetlenül fontos a megfelelő képi látásmód. Sindel Mihály tanár úrnak ebben is sokat köszönhetek, hiszen megtanított komponálni, és mindennek az előnyös oldalát nézni. Azonban a sajtófotózás nehezebb, mert akkor azt az adott pillanatot kell megörökíteni, ami az esemény lényege. Az olvasónak ugyanis abból a hírképből tudnia kell, hogy mi történt. A művészi fotózásnál viszont van idő a kibontakozásra, és a néző is gondolkodhat a képen látottakon – mondta kollégánk, aki immár húsz éve tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a megyében egyedüliként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!