Idea

2022.06.21. 21:35

A tagok barátságán alapul a szolnoki zenekar egysége

Bár a munka és a tanulás a hétköznapokban elválasztja őket, mégis együtt koncertezik az Idea.

Köllő Judit

Már videóklipet is forgatott a zenekar Beküldött fotó

Az Idea zenekar tagjai az ország különböző pontjain tanulnak és dolgoznak. A fiatal szolnoki együttes az ország számos pontján adott már koncertet, 2019 nyarán például közönségszavazással bekerültek az East Fest programjába, Esztergomban a Comedium Corso nagyszínpadán szórakoztatták a fesztiválozókat, az évet pedig Budapesten, az Akvárium Klub kis halljában zárták.

A 2016-ban létrejött, és a megyeszékhelyről származó fiatalokból álló 1LIFE rockzenekart mára IDEA néven ismerheti a nagyközönség. A két lemezzel büszkélkedő csapatot három szolnoki fiatalember, Bajnai Marcell, Jankó Marcell és Sárszegi Dávid alkotják, akik szinte együtt nőttek fel a közös zenéléssel eltöltött évek alatt.

Az első pillanatban kialakult szoros barátságnak köszönhetően pedig egymás minden mozdulatát, rezzenését és gondolatát jól ismerik a színpadon, a próbateremben vagy éppen a törzshelyük teraszán.

A csapat 2018-ban elnyerte a Ceglédi Utcazene Fesztivál fődíját, 2019-ben pedig a törökszentmiklósi AztaQ-n elért első helyezésükkel bejutottak az Öröm a zene! országos tehetségkutató-sorozat döntőjébe.

Eleinte a zenekarunk négy tagból állt, mára viszont hárman maradtunk, s jól működik közöttünk a közös zenei gondolkodás

– fejtette ki lapunknak a szolnoki Bajnai Marcell.

– Mindannyian az ország különböző pontjain tanulunk és dolgozunk. A második lemezünk a Gyorsan eltűnő hosszú napok címet viseli, melynek bemutató koncertjét a fővárosban tartottuk. A lemezen szereplő dalok számunkra egy alkotói időszak lezárását jelentik, és segítenek abban, hogy újabb alkotásokon dolgozzunk, melyek már készülőben vannak. A barátokból álló csapat mára valódi alkotó közösséggé formálódott, a cél viszont ugyanaz maradt: valami olyat létrehozni, ami szakmailag és intellektuálisan is egyedi és kiemelkedő tud lenni. A közös próbáknak, illetve találkozóknak még most is szülővárosuk, Szolnok ad otthont, ahol így rendszeresen megfordulnak a zenekar tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!