Színház

2022.07.17. 15:23

Kálmán Imre lányának is játszik a szolnoki énekes

Rövid pihenés után ismét a próbáké a főszerep. A szolnoki Laki Péter tíz éve a Budapesti Operettszínház művésze, aki most újabb kihívásokra készül. Hamarosan ugyanis az operett műfajának egyik legkiemelkedőbb szerzője, Kálmán Imre lánya is megtekinti az egyik előadását.

P. Pusztai Nóra

Laki Péter

Fotó: Kiss János

– Augusztusban nyári fellépéssorozatra készül. Tudott azért nyaralni?

– Júniusban, az évad végeztével, elmentünk vakációzni. Augusztus elején viszont már sűrűsödnek a próbák. A tizedik Budavári Palotakoncertre készülünk, szokás szerint a Budai Vár Oroszlános udvara a helyszín, augusztus első hétvégéjén. A producerek, dr. Vadász Dániel és Nacsa Olivér, valamint Vincze Balázs rendező úgy válogatták össze a dalokat az operettgálára, hogy az elmúlt tíz év legsikeresebb muzsikái csendüljenek fel. Idén ugyanis jubilál a Palotakoncert. Én kilencedik alkalommal lehetek részese ennek a csodának, amit augusztus 20-án a Duna Televízió nézői is megtekinthetnek. 

– Minden fellépés más és más?

– Kihívásként élem meg mindegyiket. A megszokott, sokat énekelt dalok előadását is bírni kell „szuflával”. Az újak esetében külön koncentrálni kell a dallamra és a koreográfiára. 

– Az izgalmat sosem lehet megszokni. De esetleg enyhült az évek alatt?

– Alapvetően izgulós típus vagyok, de színpadra lépés után fokozatosan megnyugszik az ember. Ahogy tompul az izgalom, jobban élvezem a helyzetet, a színpadot, a partner és a közönség reakcióit.

– Van kedvenc szerepe, dala?

– Nem szívesen teszek különbséget. Jó szerepek és karakterek vannak, amikben keresem és meg is találom magam. Klasszikus a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő vagy a Mária főhadnagy, de ez utóbbi darabban a márciusi új bemutató során más szerepkörben láthat majd a Budapesti Operettszínház közönsége. Az ikonikus előadások az emberben mély nyomot hagynak. Kedvenc szerepem tehát nincs, nagyon széles a paletta, mind az operett, mind a musical műfaján belül. Vannak viszont olyan művek, amiket még nem játszottam, de nagyon szeretnék…

– Belefér még némi pihenés a nyár második felébe?

– Nem nagyon. Sok helyre megyek fellépni külföldön és belföldön egyaránt. A Palotakoncerttel indul és felvidéki opera- és operett-rendezvénnyel ér véget a hónap. Kisebb települések mellett a Debreceni Ünnepi Játékokon és még Erdélyben is megfordulok. 

– A sorban a szolnoki Szent István Napi Ünnepség is szerepel. Milyen érzés visszatérni szülővárosába?

– Régen léptem fel Szolnokon nagyközönség előtt. Most Dancs Annamari kolléganőmmel közösen készülünk egy operett, musical és könnyűzenei műsorral. Érdekes érzés a szülővárosomban színpadra állni. Jó, ha ismerős arcokkal találkozom, pont emiatt viszont mindig plusz izgalmat érzek. 

– Augusztus végén már ismét a színházé a főszerep. Mi lesz az első előadás?

– Kálmán Imre gálát kezdünk próbálni augusztus 29-én, ezzel nyitjuk az évadot. Az előadást születésnapja alkalmából Yvonne, Kálmán Imre lánya is megtekinti majd.

Szenvedély és hivatástudat járja át a színpadon

Az operett műfaja igen megosztó, lehet szeretni vagy nem szeretni, sikeressége viszont vitathatatlan.

– Ha visszatekintek a tizenéves önmagamra, mára egészen másként állok az operetthez. A színpadon csak és kizárólag szenvedéllyel és teljes beleadással tudok létezni, ami egyben fárasztó és mozgalmas. De a munkám a hobbim, mindig várom a következő kihívásokat, rendezvényeket, fellépéseket – mondta Laki Péter, a Budapesti Operettszínház művésze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!