Programsorozat

2022.10.03. 16:22

A Magyar Festészet Napja fő kiállítását Szolnokon tekinthetik meg

Több mint száz kiállítás várja az érdeklődőket országszerte és a határon túl a 20. alkalommal megvalósuló Magyar Festészet Napja programsorozat alkalmával november közepéig, az idei év fő kiállítása az Élő Magyar Festészet című tárlat lesz Szolnokon.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Az évente megvalósuló rendezvénysorozatot október 18., Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepe köré szervezik – írja az MTI. Az ország egyik legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatának célja, hogy felhívják a figyelmet a kortárs festészet és művészet fontosságára, feladataira, értékeire – hangzott el a rendezvénysorozat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Verebes György festőművész, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke, a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője elmondta: a rendezvény keretében több mint 40 településen mintegy 150 esemény zajlik országszerte és a határon túl is.

A programsorozat keretében a Magyar Festészet Napja Alapítvány kurátorainak Arcanum címmel nyílt kiállítása a budapesti Lónyay-Hatvany Villában hétfőn. Az idei rendezvénysorozattal a Magyar Festészet Napja alapítójára, a közelmúltban elhunyt Bráda Tiborra emlékeznek, az idei kiállításokat neki ajánlják.

Az idei év fő kiállítása és a szakmai díjátadónak helyet adó rendezvény az Élő Magyar Festészet című tárlat, amely október 15. és 30. között látogatható a Szolnoki Galériában és az Aba-Novák Agóra Galériában. A kiállítás magába foglalja a doyenek-festőmesterek, a középgeneráció és a fiatal generáció műveit.

Elhangzott, a fő kiállításhoz idén a Szolnoki Művésztelep Kert Galériában megvalósuló egyéni tárlat is kapcsolódik, Nagy István képzőművész Részleges leltár című kiállítása, a Szolnoki Művésztelep Rajzstúdió Galériában pedig Bráda Tibornak ajánlva címmel nyílik válogatás a hazai üvegfestészet remekeiből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!