Fejlesztés

2023.01.27. 06:55

Megoldódott a kerékpárok tárolása a Szabadság Mozinál Mezőtúron

Az épület mellett padokat is elhelyeztek.

R. Á.

Kivilágított kerékpártárolók a Szabadság Mozinál

Forrás: Szűcs Dániel Facebook-oldala

Ahogy arról korábban hírportálunkon is beszámoltunk, sok év után valóra vált a mezőtúriak álma: megvalósult a Petőfi Sándor utcai színházterem felújítása, melynek bővült a funkciója, így ott filmvetítésekre is van lehetőség.

Mezőtúron tehát újra lehet moziba járni. Az elmúlt öt hónap alatt a városlakók bebizonyították, hogy nem véletlenül vártak a filmszínházra. A Szabadság Mozi hétről hétre töretlen sikernek örvend, mára közel kilenc és fél ezer jegyet értékesítettek.Sokan kerékpárral érkeznek egy-egy előadásra, a kerékpártárolás azonban eddig nem volt megfelelően megoldott. Mostantól azonban ez már nem probléma, ugyanis kivilágított kerékpártárolókat és új padokat helyeztek el mozinál.

– Már használhatók azok az épület mellett, a Csokonai utcában található tárolók, melyek nyitvatartási időben még világítást is kapnak – tájékoztatta a lakosságot Szűcs Dániel.

A városvezető köszönetét fejezte ki Batta Attila Viktor képviselőnek, aki képviselői keretét felhasználva nagy részben hozzájárult a kerékpártárolók kialakításához.– Szeretném továbbá megköszönni a kivitelezésben nyújtott segítséget a Mezőtúri Közművelődési és Sport Kft., valamint az Intézményellátó és Ingatlankezelő Kft. munkatársainak is – tette hozzá a polgármester.

Az épület mellett padokat is helyeztek el, s ahogy Szűcs Dániel elmondta, a parkolóhelyek bővítése, építése is tervben van a mozival szemközti önkormányzati területen.

– Ezt tavaly sajnos nem tudtuk finanszírozni, de keressük rá a megoldást. Jövőbeni megvalósítása a város költségvetésétől, pályázati lehetőségtől függ – szólt végül a tervekről. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!