Költészet

2023.01.08. 06:55

Verses délutánra várták a látogatókat Szolnokon

A héten elkezdődtek a kulturális rendezvények a Verseghy Ferenc Könyvtárban. Érintések címmel zenés, verses műsorra invitálta a nagyközönséget csütörtökön a belvárosi intézmény.

Hartai Gergely

A programot Varga Erik gitárjátéka fűszerezte

Fotó: Hartai Gergely

A Székelyföld nevű folyóiratban publikált műveiből olvasott fel Nagy Milán író, költő. 

– A megjelenés óriási mérföldkő volt számomra, hiszen Erdélyből származom. Édesanyám Brassóból jött el Szolnokra édesapám miatt – mondta. 

Mint megtudtuk, a szolnoki író személyiségét nagyban meghatározta az atlétika, s vele együtt a Véső úti sportközpont, melynek lelkiségét és korábbi pillanatképeit szívesen foglalja sorokba. Munkáiban emellett a vármegyeszékhely más kultikus helyszínei is visszaköszönnek. Felsejlik ugyanakkor alkotásaiban Budapest éjszakai életének bohém világa, melybe, mint mondja, időnként belecsömörlik az ember. Ezeket az érzéseket közvetíti a Mintha bármi történne című költeménye. 

– Az első kötetem kéziratából olvasnék fel most, a Denevér című írásom maradt felolvasatlan – folytatta elő­adását a fiatal művész, aki ezután arról ejtett szót, hogy a címadó állat születése óta kötődik hozzá. 

– Amikor megszülettem, immár huszonnégy éve egy őszi nap délutánján, a világra jövetelemet nem más, mint egy denevér zavarta meg. Erre a mai napig nem találtam magyarázatot – konstatálta humorral a költő. 

A Verseghy terem programján a felolvasott versek és élettörténetek között Varga Erik szolnoki zenész, festőművész gitárdalait hallgathatta meg a közönség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!