Amatőr színjátszás

2023.02.27. 17:30

Bevált Tiszasülyön a Pajtaszínház Program

Továbbra is folytatni szeretnék az amatőr színelőadásokat.

Kovács Berta

Papp Gábor és Hegedűs Ferencné az egyik jelenetben

Forrás: MW archív

Fotó: Beküldött fotó

Mozgalmas napokat tudhat maga mögött a VIII. Pajtaszínház Programban megalakított Tiszasülyi Kolopi Színkör.

Február 19-én Kenderesen mutatkoztak be, ahol a Móricz Zsigmond Művelődési Házban adták elő a korábban saját településükön, majd a Pajtaszínház Szemlén nagy sikert aratott Furfangosok című darab jeleneteit.

A napokban a projektet irányító Nemzeti Művelődési Intézet részvételével az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban vettek részt szakmai rendezvényen, ahol szintén bemutathatták produkciójukat, majd kerekasztal beszélgetést folytattak a résztvevők. A falu képviseletében Nagy Richárd polgármester fejtette ki, hogy mit nyert a település ezzel a programmal.

A polgármester elmondta, az amatőr színjátszás nagyon nagy közösségépítő erővel bírt: a darab helyi bemutatóját legalább kétszázötvenen tekintették meg, ami egy ezerötszáz fős falu esetén szép létszám.

Korábban már gondolkodtak is azon, hogy valamilyen formában jó lenne színjátszókört létrehozni, hiszen a most hetvenes-nyolcvanas korosztály idejében ez működött, még ma is sztorizgatnak róla az érintettek. Így jól jött ez a program, melyben szakmai segítséget is kaptak. Tiszasüly pedig messze esik a városoktól, nem is tudja mindenki megoldani a színházba járást, így nekik is élményt jelent egy-egy helyi színelőadás.

A színkör programja folytatódik, szeretnék növelni létszámukat is, ennek kapcsán tartottak már toborzást is Rigó József rendező vezetésével, ahol végül egy felnőtt és három gyerek már csatlakozott is a csapathoz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!