Tárlat

2023.03.18. 17:00

Hungarikum kiállításon mutatkozott be először a földvári értéktár

Bár már évekkel ezelőtt döntött a tiszaföldvári képviselő-testület a települési értéktárról, az első elemei tavaly körvonalazódtak. A tiszazugi város viszont bemutatkozhatott a martfűi Hungarikum kiállításon is. Soós Antalné Molnár Erzsébettel, a Tiszaföldvári Települési Értéktár Bizottság elnökével beszélgettünk.

P. Pusztai Nóra

Rácz Tünde, a tiszaföldvári értéktár bizottság tagja (balra) Soós Antalné Molnár Erzsébet a bizottság elnöke és a vármegye KicsiNagykövete Soós Antal Dengezik a martfűi Hungarikum kiállításon mutatták be a tiszazugi város értékeit

Forrás: Beküldött fotó

A helyi értékek felkutatását tűzték ki célul a tiszazugi településen, az első lépéseket közel tíz éve tették meg.

Fontosnak tartjuk, hogy összegyűjtsük és gondozzuk azokat a történelem során felhalmozott szellemi, anyagi, természeti, közösségi értékeket, amelyek hazai, vagy helyi szempontból meghatározó jelentőségűek, öregbítik Tiszaföldvár hírnevét, tágabb értelemben pedig növelhetik megbecsülésünket szerte a világon 

– vélekedik Soós Antalné Molnár Erzsébet, a Tiszaföldvári Települési Értéktár Bizottság elnöke.

A hungarikum törvény szerint rendelkeztek az értéktár létrehozásáról még 2013-ban, de annak gondozását végző bizottságról nem.

– A Tiszazugi Földrajzi Múzeum hatáskörébe rendelték a feladatot, de láthatóan nem működött, így 2021-ben javaslatot tettem a bizottság létrehozására. Feladata elbírálni a felterjesztéseket, azonosítani a javakat, és az is, hogy gondoskodjon a megőrzésről, megismertetésről – fogalmazott. 

E célból a művelődési házban ki is alakítottak egy Értékpolcot. Hozzátette: szívügye szülővárosának kincseit felkutatni.

– Az alakuló ülésen már döntöttünk is. Felvettük a Homokréti Ménest. A Magyarországon törvényileg védett, őshonos hidegvérű lófajtát Nagy Ferenc Tiszaföldváron egy európai szintű állattartó telepen eredményesen tenyészti. Az ország jelentősebb kiállításain, lovas rendezvényein számos elismerést kapott az elmúlt évek alatt. Tiszaföldváron 2017 óta évente megrendezi a magyar hidegvérű ménvizsgát. A Kiváló Ménes miniszteri elismerő oklevelet elsőként a Homokréti Ménes kapta meg, s ma már fogalom a hidegvérű-tenyésztők körében Közép-Európában – sorolta a döntés okait.

Az őszi ülésen további három érték felvételéről döntöttek. A speciálisan elkészített grillázstorták alapja az olvasztott cukor és valamilyen mag keveréke, melynek Tiszaföldváron 1954 óta, a Murvai cukrászda révén van nagy hagyománya.

– Kürti-Papp Katalin, az unoka viszi tovább Murvai Manufaktúra néven, amely immár négy generáción keresztül öröklődik a család jóvoltából saját kifejlesztett kézi technikával, olyan színvonalon és mennyiségben, mely országosan ismertté teszi a Murvai grillázst, így városunkat is – emelte ki.

Egy épület is a megőrizni kívánt elemek közé került, mégpedig a Szabadkéményes ház, mely Tiszaföldvár és a Tiszazug utolsó fennmaradt szabadkéményes háza.

Bemutatja a helyi emberek évszázados építészeti hagyományait, a népi építkezés formáit, anyagait, a Tisza menti emberi hajlékok és a táj kapcsolatát

 – részletezte, majd rátért a birstermelésre, amiben vármegyénk országelső, és az abból készült sajt hazánk egyik legrégebbi, tradicionális csemegéje, a helyi főzdékből pedig aranyérmes birspálinkák kerülnek ki.

Tiszaföldvár a martfűi Hungarikum kiállításon is bemutatkozik, bízva abban, hogy az országos értéknapon a vármegye standját is gazdagíthatják majd tiszaföldvári értékekkel.

Számos tervük is van az értéktár gondozására

Tavaly Tiszaföldvár a Magyarország KicsiNagyKövete országos döntőjében is bemutatkozott, a vármegyét Soós Antal Dengezik képviselte. A birkapörkölt-főzés mellett a megyei értéktárban már szereplő értékekről, a hungarikumokról, Tiszaföldvár nevezetességeiről, a Tabánban barangolva ikonikus épületeiről tanultak a gyerekek. A tervekről is szót ejtettünk.

– A helyi fiataloknak a település nagy öregjeivel készített portrébeszélgetéseit gyűjtenénk össze Élő Emlékezet Fala néven, de kidolgoznánk egy Települési Faluséta útvonalat, annak megállóival együtt – mondta Soós Antalné Molnár Erzsébet.

Jelenleg több érték vármegyei felterjesztésén dolgozik.

– Mivel költségvetéssel nem rendelkezünk, egyelőre a tiszteletdíjam fordítom a célok megvalósítására, de remélhetőleg a jövőben számíthatunk támogatásra – tette hozzá.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!