Galériával és videóval

2023.05.28. 18:25

A hagyományok megtartó erejét ünnepelték Jászboldogházán

A határokon átívelő összetartozás, a közösségi élmény és az értékátadás jegyében rendezte meg a Jászföld Hagyományőrző Egyesület szombaton a Hagyományok Hétvégéjét Jászboldogháza határában, a Bartal-tanyán. Gasztronómiai kalandok, fogathajtó verseny, íjásztalálkozó, pálinkamustra, kulturális és szórakoztató programok színesítették a rendezvényt.

Illés Anita

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Hagyományok Hétvégéjét Jászboldogházán

Fotó: Pesti József

A Jászföld Hagyományőrző Egyesület immár tizennegyedik alkalommal szervezte meg a Hagyományok Hétvégéje programkavalkádot. A közösség aktív szerepet vállal a magyar történelem, kiemelten a jász hagyományok, művészetek, gasztronómia, régi mesterségek feltárásában és bemutatásában. Az ünnepélyes megnyitón Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, a rendezvény fővédnöke a magyar vidék jelentőségéről, a közösségek erejéről és a hagyományok fontosságáról beszélt. Köszöntőjében kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben a kormány számos intézkedéssel támogatta a vidéken élőket. Intézmények, utak, templomok újultak meg. 

Az agrártárca célja többek között, hogy virágzó, családokat eltartani képes mezőgazdaság épüljön, mely növeli a vidék népességmegtartó erejét. Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője beszédében méltatta a településen élők szorgalmát, a gazdák munkáját. 

Pozitív példaként említette, hogy néhány év alatt Jászboldogházán megháromszorozódott a gyermekszületések száma. Az eseményen Pesti Róbert az egyesület elnöke, Szentábrahám díszpolgára felidézte: a rendezvény tizennégy évvel ezelőtt egy kis hucul fogathajtó versenyből indult, majd az évek során összefogással igazi közösségi, értékőrző ünneppé nőtte ki magát. Simó Dezső Szabolcs, az erdélyi Szentábrahám község polgármestere a határtalan összetartozás fontosságát hangsúlyozta, amikor arról beszélt, hogy minden éven örömmel jönnek otthonról haza a rendezvényre. 

Megtudtuk, a Jászföld Hagyományőrző Egyesület adta számukra az ötletet a Szentábrahám Községi Hagyományőrző Egyesület létrehozásához. Minden évben a rendezvényen adják át a Jászsági Romákért Közéleti Díjat, de erre most nem került sor. Kökény Kálmán, a Jászsági Romákért Közalapítvány elnöke ismertette a kuratórium döntését miszerint Fehér Csaba halála miatt idén nem lesz díjátadó. Egyperces néma csenddel emlékeztek a Magyar Roma Kisebbségi Kulturális Szervezet vezetőjére.   

 

Humoros gasztro show is színesítette a programot 

A szervezők idén is gazdag programkínálattal, finom falatokkal és jászsági pálinkával várták az érdeklődőket a Bartal-tanyán. Már a kora délelőtti órákban ínycsiklandó illatok szálltak a levegőben. Több mint húsz bográcsban főzték az ebédet, készült sertés-, marha- és birkapörkölt is. Közben felvonult Kató néni konyhája Ihos Józseffel és Vajtó Lászlóval, akik rengeteg humorral fűszerezték a gasztro show során készített finomságokat. A nap folyamán a színpadon egymást váltották a fellépők, a jó ebédhez nóta szólt. A jászsági iskolások, művészeti csoportok mellett Erdélyből és a Vajdaságból is érkeztek hagyományőrzők. A fogathajtók versenyének megyei fordulóján ezúttal mintegy harminc fogattal neveztek. A harmadik Jászföld Íjásztalálkozón több mint hetven íjász vett részt. Este koncertek szórakoztatták a közönséget, sztárvendégként Kovács Kati lépett színpadra. A programsorozat ebben az évben is retró bulival ért véget.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!