Szakmai összejövetel

2023.05.11. 17:00

Féltve őrzött kincseinkről tanácskoztak a jászkunsági értéknap résztvevői Karcagon – galériával

A nagykunsági városban tartották meg tegnap a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Értéknapot.

Daróczi Erzsébet

Előadásokat halhattak

Fotó: Daróczi Erzsébet

– Több mint hiánypótló volt az a sok évvel ezelőtti kezdeményezés, mely odáig vezetett, hogy megalakulhattak a települési helyi értéktárak, a vármegyei értéktárak és az országos értéktár – kezdte köszöntőjét Borbás Zoltán, a vármegyei közgyűlés alelnöke tegnap a Déryné Kulturális Központban rendezett eseményen.

Úgy alakult az életünk az utóbbi időben, hogy értékmentővé vált ez a küldetés. Összehozott olyan közösségeket, melyek rendszeresen foglalkoznak azzal, hogy ezeket a természeti, épített és kulturális örökség értékeinket átmentsék a jövő generációk számára 

– mondta a karcagi esemény megnyitóján Borbás Zoltán, a vármegyei közgyűlés alelnöke.

– Amikor értékekről beszélünk, akkor mindenki mást tart fontosnak – emelte ki beszédében Szepesi Tibor polgármester. 

– A törvényben foglaltak szerint a települési önkormányzatok települési értéktárat és bizottságot hoztak létre, ezek feladatai közé tartozik a településen fellelhető nemzeti értékek azonosításának szervezése, a településen fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjtemény létrehozása, valamint azok vármegyei értéktárba történő továbbítása, megküldése. Tudjuk, hogy minden tájegységnek, városnak, falunak, közösségnek vannak értékei függetlenül attól, hány tagja van és a település hol helyezkedik el. Engedjék meg, hogy egy másik eseményre is utaljak, hiszen jelenleg is városunkban zajlik a X. Országos Pálinka és Törkölypálinka Verseny. Ez a rendezvény is tanúsítja, hogy hagyományaink megélése nem elszigetelt, nem egy-egy érték mentén halad, tűnik fel, hanem közösen, egymást erősítve van jelen életünkben – tette hozzá a városvezető.

Értékeinket, ezeket a kicsiny kulturális szikrákat mind meg kellene őrizni, de azt látjuk, hogy mint a homokszemek, folynak ki a kezünkből

 – vette át a szót F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő. 

– Fontos, hogy legyenek olyanok, akik ezeket megőrzik! A megyei értéktár ezt teszi: rostáin fennmaradtak a Jászkunság értékei. A helyi, majd vármegyei értéktárba felvett kincsek felkerülhetnek országos szintre, sőt, akár hungarikummá vagy nemzeti értékké is válhatnak. Mindez azonban azok nélkül az elhivatott szakemberek nélkül, akik ma itt is jelen vannak, nagyon nehéz lenne – tette hozzá a parlamenti képviselő.

A vármegyei értéktár bizottság elnöke, Rózsa Lajos szerint azért is megtisztelő, hogy a nagykunsági városban tarthatták a rendezvény, mert a karcagi dr. Fazekas Sándor minisztersége idején indult el ez a program.

A köszöntők után „A művelődési házak szerepe az értéktárak támogatásában, létrehozásuk ösztönzésében” címmel Rónyai László, a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei igazgatója tartott előadást, a karcagi értéktárat dr. Nagy Molnár Miklós, a Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója, a kisújszállásit pedig dr. Ducza Lajos, a Kisújszállási Értéktár Bizottság vezetője mutatta be, majd Rózsa Lajos és Borbás Zoltán okleveleket adtak át azoknak, akiknek idén fogadta el a megyei értéktárba tett javaslataikat a bizottság. Dr. Bartha Júlia etnográfus és Szepesi Tibor pedig azon karcagiaknak adott át emléklapot, akik egy helyi projekt megvalósítását segítették.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!