Kultúrkúria

2023.05.08. 06:55

Törökszentmiklós egyik ékkövévé vált a megannyi emléket őrző, felújított Klein-ház

Három emlékszoba várja hamarosan a látogatókat a nemrég felújított Klein-házban, vagyis a Klein-Lábassy Kultúrkúriában, ahol már javában zajlanak hétvégente a kézműves-foglalkozások. Az épület hivatalosan május 14-én nyitja meg kapuit a közönség előtt.

Molnár-Révész Erika

Az adott kornak megfelelően rendezték be a szobákat – mutatta meg hírportálunknak Viski-Latorné Dögei Edit közművelődési és civil referens

Fotó: Mészáros János

Már kívülről, az utcafrontról is kellemes látványt nyújt szürkés-bézs színeivel, különleges mintáival a nemrég felújított Klein-Lábassy Kultúrkúria. A hátsó udvar és bejárat pedig egyenesen szemet gyönyörködtető, még a raktárnak használt kis épület is illeszkedik a környezetbe.

– Ez a civil szalon, mely kisebb értekezletek, konferenciák, vagy akár családi rendezvények megtartására is alkalmas, amelyben kényelmesen ötven, de akár nyolcvan fő is befér – mutatta már az épületben Viski-Latorné Dögei Edit közművelődési és civil referens. Mint megtudtuk, a Klein-házban több helyiség várja a kézműveseket és a civil szervezeteket, emellett három emlékszoba is helyet kapott benne. Az állandó kiállítások szinte teljesen elkészültek, már csak a feliratok hiányoznak.

Az első az eredeti tulajdonosoknak emléket állító Klein-szoba. Az ital-­nagy­ke­reskedésből élő család 1952-ig lakott ott.

Az állandó kiállítások elkészültek
Fotó: Mészáros János

– A tulajdonos özvegye adományozta egykor ezt a könyvet egy törökszentmiklósi, ballagó fiúnak. Ez a „fiú”, Csala Imre behozta és felajánlotta a kötetet, amikor hallotta, hogy felújítás zajlik a kúriában. Eredeti emlékek ezek a Klein-üvegek is, melyek még a kereskedésből maradtak fenn, és nagyon értékesek – ismertette a szoba kiállítási tárgyait a referens.

A második szoba Lábassy János törökszentmiklósi kovácsmesternek, későbbi híres ekegyárosnak állít emléket. A kiállítás anyaga hosszú évtizedek gyűjtőmunkája, eredeti dokumentumokkal, a Lábassy János Ipar- és Gyártörténeti Alapítvány gyűjteményéből. A dokumentumok Lábassy életművét és a mezőgazdasági gépgyár történetét mutatják be a negyvenes évekig.

A harmadik szobában impozáns tükör, írógép és telepakolt könyvszekrény fogadja a látogatót. A helység ugyanis az ismert törökszentmiklósi írónő, Zsigray Julianna emlékszobája. Az írónő 1987-ben, Kiskunhalason hunyt el, a törökszentmiklósi emlékszobába hagyatékából egy szekrény, egy kis íróasztal, továbbá a nagy tükör került.

– Próbáltuk mind a három szobát úgy berendezni, hogy visszaadja a kornak megfelelő, nagypolgári jelleget, ebben egységesek. A bútorokat, kiegészítőket mind helyi magánszemélyek ajánlották fel – tájékoztatott Viski-Latorné Dögei Edit. 

Mindeközben az egyik helységben még készült a negyedik állandó kiállítás, mely az Almásy család életét mutatja majd be.

A Kultúrkúria május 14-én nyitja meg hivatalosan kapuit, de már május 5-én, azaz pénteken is megnyílik egy kiállítás, a Szentmiklósi pillanatok című fotópályázat legjobb munkáiból.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!