2024.08.10. 16:43
Fantasztikus fotókat hoztunk a Színek Világa jászberényi premierjéről
Az autentikus cigány zene, tánc és ének varázslatos világába repítette a közönséget a XXXII. Csángó Fesztivál második gálaestje pénteken este. A Jászság Népi Együttes és a Khamoro Táncszínház közös produkcióját, a Színek Világa című előadását először mutatták be Jászberényben.
Zsúfolásig megtelt a Székely Mihály Szabadtéri Színpad nézőtere pénteken est, annyian voltak kíváncsiak a Jászság Népi Együttes és a Khamoro Táncszínház Színek Világa című autentikus cigány folklór zenére, táncra, énekre épülő táncos koncertjének jászberényi premierjére.

Fotó: Pesti József
A Színek Világa a cigány táncok, dalok és a közösségi létezés ősi világába repítette a nagyérdeműt
Az etnikai határokon átívelő produkció színes zenei és mozgásvilággal egymásba ölelkezve, változatos ritmusokban és hangszínekben jelenítette meg egy szegletét a cigány kultúrának. A közönség egy csodálatos lélekfeltöltő utazáson vehetett részt, mely elkalauzolt a kismagyarországi nagyecsedi csárdás és pergető, a gergelyiugornyai botló, a jászsági, az erdélyi, marosmenti, mérai, szászcsávási cigány táncok és dalok, valamint a közösségi létezés autentikus, ősi világába. Ezen a lélekemelő esten a spanyol, a flamenco, a török és oroszos cigány tánc varázsának titkai is feltárultak.
Színek Világa jászberényi premier
Fotók: Pesti JózsefA műsorban közreműködött Balogh Melinda, a Szászcsávási Zenekar és a Zagyva Banda. A Színek Világát Szűcs Gábor Csokonai-díjas alkotó, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetettje rendezte és koreografálta. Alkotótársai Balogh-Vitányi Mária, Balogh Károly, Fundák Kristóf, Nagy Valter és Vajai Franciska.