Megható ajándékkal lepte meg szülőfaluját Csámpai Rozi roma származású festőművész

Kötődés a szülői házhoz, Dankó Pista hegedűje, Szénási család, Pipacsos táj és Üdvösség – csak néhány csoda Szénási Rozália, művésznevén Csámpai Rozi roma származású festőművész egyedi alkotásaiból, melyek immár a felújított Balázsovich Oszkár Közösségi Színtér nagytermének falait díszítik. Milyen különös a sors, hogy éppen abban az egykori kastélyban kaptak helyet Rozi művei, ahol annak idején a nagypapája, Szénási Gábor zenélt. Múlt és jelen találkozásával bepillanthatunk a muzsikus cigány család történetébe és Csámpai Rozi művészetébe. 

A családi legendárium titkaiba is beavatott a roma származású festőművész 

– A nagyszüleim hatvani származásúak voltak. Pusztamonostoron lakott a tekintélyes Waldeck gróf, aki nagyon szerette a nagypapám zenei játékát, ezért arra kérte, hogy családjával költözzön át Hatvanból Pusztamonostorra. A gróf azt ígérte, hogy házat vesz nekik és ellátja őket élelemmel, tűzifával. Hamar meg is egyeztek, így a család kilenc tagja: papa, mama és gyermekeik Gábor, Béla, Rudolf, Géza, József, Amálka, valamint Mária a Hatvantól nem messze található településre költöztek – idézte fel a családi legendáriumban őrzött történetet Csámpai Rozi. 

– Természetesen nagypapám az öt fiát is tanította hegedülni, cimbalmon és nagybőgőn játszani. Halála után a fiúk vitték tovább a zenei örökséget. Édesapám, Szénási József már tizennégy évesen zenekarvezető volt. A Szénási testvéreket megismerte az egész falu és annak környéke, imádták a zenéjüket. A faluközösséggel úgy éltünk együtt, mint egy nagy család. Teltek múltak az évek, egyik alkalommal apámék egy bálban muzsikáltak, ahol megismerkedett édesanyámmal, Horváth Rozáliával, aki Jászfényszaruról származott. Nagy szerelem volt az övék, házasságukból kilenc gyermek született. Én másodikként, 1956. július 9-én születettem. Gyönyörű gyermekkorunk volt, élveztük a család és a faluközösség szeretetét – emlékezett vissza a művész. 

Megvolt mindene, mégsem érezte magát boldognak 

Amikor arról kérdeztük, hogy gyermekként milyen pályáról álmodott, határozottan azt válaszolta: „hegedűművész szerettem volna lenni”. – Apukám azonban nem látta meg bennem a tehetséget. Amikor elhúztam neki a Boci, boci tarka dalocskát, kinevetett és azt mondta, hogy tegyem le a hegedűt, mert soha nem lesz belőlem hegedűművész. Ez olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy megharagudtam a művészetre – árulta el Rozi. Az élet úgy hozta, hogy ő később a jászsági faluból elkerült Budapestre. Férjhez ment Csámpai Sándorhoz, akit két lánnyal ajándékozott meg. Férje családnevét felvéve lett a művészneve Csámpai Rozi. 

– Valami különös, megmagyarázhatatlan érzés nyomasztott. Emlékszem, amikor egyszer a templomból hazamentem, leültem az asztalhoz és elkezdtem rajzolni. Miután megszületett a harmadik rajz, úgy éreztem, hogy felszabadult a lelkem. Negyven évesen belső késztetésre kezdtem el festeni. A férjemtől születésnapomra megkaptam az első festőállványt, majd beiratkoztam mesteremhez, Ghyczy György festőművészhez, akinél hét évig tanultam. A festés által fejezem ki érzelmeimet és gondolataimat a világról – beszélt művészetének kibontakozásáról Csámpai Rozi. 

Munkáját elismerték, a Magyar Tehetség Nagykövetének is megválasztották 

Mint azt a kiállításmegnyitón megtudtuk, képeit erőteljes vonalvezetés és karakteres színvilággal ötvözött tudatos önkifejezés jellemzi. Szívesen ábrázol városi nőalakokat, de a városi utcák, a vidéki táj szépsége is megihleti. 1996 óta több egyéni és csoportos tárlaton bemutatkozott, képeivel bejárta Magyarországot és Európát. Az Ernst Múzeumban 2006-ban nagy sikerrel mutatta be az Asszonysors című ikerképét. Három évvel később művei a Szakrális Művészetek Hete alkalmából a roma művészek vallásos témájú alkotásaiból rendezett „Keresd az Istent – Kisdedet találsz” tárlaton is szerepeltek. Kiemelkedő köztéri alkotása a Bódvalenkei mindennapok című freskó. 2006-tól 2021-ig több fővárosi iskolában tanított festészetet. Emellett az irodalom, zene, tánc területén is segítette a gyerekek tehetségének kibontakoztatását. - Hitvallásom szerint, ha már egy gyereket sikerült boldoggá tennem, akkor megélte élnem. 

• Páratlan művészi munkásságáért, Józsefváros közösségeiért végzett kiemelkedő és példamutató tevékenységéért 2017-ben kitüntetést kapott
• 2019-ben megválasztották a Magyar Tehetség Nagykövetének. 

Rozi soha nem felejtette el, hogy honnan indult

Csámpai Rozi örömkönnyek között adta át az Életfolyam című kiállítás több mint harminc alkotását szülőfalujának. - Amikor Rozi megkeresett nagyon meglepődtem, de boldogság töltötte el a szívemet. Egy darabot adott magából Pusztamonostornak. Soha nem felejtette el, honnan indult. Hálásak vagyunk nagylelkű felajánlásáért – mondta a kiállításmegnyitón Kardos Veronika, polgármester. A tárlatot Feledy Balázs művészeti író ajánlotta a közönség figyelmébe. Tukora-Bakos Nikoletta a Leszek-e én című csodálatos dallal ajándékozta meg a művésznőt.